hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mégis kinek a pályája

2001. 08. 27.
Bár a közvélemény kénytelen volt tudomásul venni a tenderkiírás nélküli lapleosztást, csak nem ül el az autópálya-építés körüli vita. A polémia életben tartását Keller László szocialista képviselő vállalta újfent magára, aki feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen az M3-as újonnan épülő szakaszának silány minősége miatt. A képviselő információi szerint 4000 köbméter anyag tűnt el minden kilométer megépítése közben, és egy Emőd környéki illegálisan működő bányából szállítanak anyagot az építkezéshez. A már eddig elkészült néhány kilométeres szakaszon repedezett a beton, állítása szerint egy munkagépet sem bír el az autópálya. A kelleténél lazább töltést is kifogásolta. 



Átadták az M7-es első 8 kilométeres felújított szakaszát. A 73-81 kilométer közötti jobboldali rész határidőre készült el, a munka végét szeptemberre ígérték Fotó: MTI

A kabinet változatlanul lelkes az úthálózat fejlesztése ügyében: múlt heti ülésén arról döntött, hogy a korábbi tízéves autópálya-fejlesztési programot további öt évvel kibővíti, s több új szakasszal számolnak. Mindemellett pedig elkezdődött az eddigi legnagyobb magyarországi konzorciális hitel szervezése is, a háttérben azzal a ténnyel, hogy gyakorlatilag a kormány nagyvonalúan lemondott a több millió eurós támogatásról.

A kormány immáron a negyedik gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési koncepcióval rukkolt elő, azt ígérve, hogy 2015-ig mintegy 1000-1200 kilométernyi autópálya, autóút, főút épül az országban. A sokat ígérő elképzelés finanszírozásának forrása azonban a részletekkel együtt egyelőre homályban maradt. A beruházás költsége jóval meghaladja majd az ezermilliárd forintot. A Nemzeti Autópálya Rt. (NA) állami garanciavállalás mellett 15 éves futamidejű, 180 milliárd forint konzorciális hitel felvételére készül. A konzorciumot a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., a CIB Bank Rt. és az OTP Bank Rt. adná. 

A finanszírozásnál kell megemlíteni, hogy amíg a környező közép-európai országok évente több tízmillió euró segélyt kaptak az uniótól az elmúlt években úthálózataik fejlesztésére, addig Magyarország visszavonta a sztrádaépítési támogatásokra benyújtott igényét. Nem véletlen, hiszen azzal, hogy a kormány versenyeztetés nélkül bízta meg a beruházásokat végző kivitelezőket, végképp kizárta még a lehetőségét is annak, hogy valamennyit is kapjon az unióhoz csatlakozni kívánó országok megsegítésére létrehozott ISPA-alapból. Az M3-as autópálya továbbépítéséhez, valamint az M7-es felújításához kilátásba helyezett összeg hozzávetőleg 32 milliárd forintot tett ki.

Lotz Károly szabad demokrata politikus lapunknak elmondta, hogy az Európai Unió még soha nem utasított vissza autópálya finanszírozást abban az esetben, ahol volt közbeszerzési pályázat, és tisztán folyt a versenyeztetés. Ezt Michael Lake, az Európai Unió budapesti nagykövete egy közös beszélgetésünk során mondta el – tette hozzá Lotz, aki szerint mindezek mellett még mindig nem lenne késő új autópálya-projektet kezdeményezni a megkívánt feltételek betöltésével.

Lotz Károly az EU legutóbbi országjelentésére utalva hozzáfűzte, az unió meglehetősen keményen megrótt minket a korrupciógyanús projektek miatt. A korrupció gyanúját pedig éppen a versenyeztetés hiánya keltette fel (ráadásul az ország legnagyobb beruházásáról van szó), ami nagyon rossz fényt vet az országra. Tudomásul kell venni, hogy az EU ehhez nem adhatja a nevét, mivel egyszerűen nem felel meg az uniós előírásoknak. A támogatás odaítélését nemzetközi verseny kiírásához kötik, fair verseny és megfelelő átláthatóság mellett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!