hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyorssegély a Mátyás templomnak

2001. 06. 23.
Bár idén áprilistól belépőt kell fizetniük a Mátyás-templomba igyekvőknek, a befolyt pénz azonban úgy tűnik, mégsem elég ahhoz, hogy működőképes legyen a templom: a közelmúltban állami pénzen felújított épület ma 18 helyen beázik. A milliárdos költségvetési támogatásban részesülő katolikus egyház most a Gazdasági Minisztériumtól kért segítséget, és kapott 30 milliós támogatást az úgynevezett miniszteri keretből.



Mátyás-templom madártávlatból 

A Gazdasági Minisztérium bizonyos célok támogatására rendszeresen elkülönít úgynevezett célelőirányzatot (ilyen például a kisvállalkozók támogatására szolgáló kassza). A miniszteri keret ennek indokolt, gyors döntést igénylő helyzetekre elkülönített 4-6 százalékos része. Az előirányzatok felhasználásáról az államháztartási törvény rendelkezései szerint általában pályázatok útján döntenek, ezzel szemben a miniszteri keretről a pályázati eljárás mellőzésével egyedül a miniszter határoz. A 30 milliós támogatásnak komoly feltételei is vannak: a pénzt felújításra és a látogatófogadás körülményeinek javítására kell fordítani, és a templomi belépők árát (honpolgároknak 400, külföldieknek 600 forint) az idei főszezonban nem emelhetik.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!