hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Mol vételi ajánlatot tett a TVK-ra
Tőzsdejelentés 2001.05.25 31.

2001. 06. 02.
A hetek óta tartó emelkedés után megérkezett a korrekció az amerikai részvénypiacokon. Elsősorban a technológiai részvények zuhantak, a Nasdaq több mint 7 százalékot vesztett értékéből, miután a Sun Microsystems és az Alcatel is profitkilátásainak romlására figyelmeztetett. Európában is csökkenő árfolyamok jellemezték a kereskedést, negyedéves eredményének bejelentése után nagyot esett a Vodafone, de nem remekeltek a hagyományos iparágak részvényei sem. A BUX a nemzetközi trenddel szemben közel két százalékkal erősödni tudott, igaz, tette ezt siralmasan gyenge forgalom mellett. Pozitívumként könyvelhető el, hogy hosszas küzdelem után a 7000 pontos lélektani határ felett, 7104 ponton zárta a hetet az index.

A hét sztorija a részvénypiacon a Mol vételi ajánlata a TVK részvényeire. Az olajtársaság a dolgozói részvények kivételével valamennyi nem Mol-tulajdonban lévő papírra ajánlatot tett 4184 forintos áron, amelyet a befektetők a 2001. június 14-től július 13-áig tartó időszakban fogadhatnak el. A TVK kezdetben erős áreséssel reagált a hírre, a csütörtöki zárásig azonban 4350 forintig erősödött. A tranzakció lebonyolítója a Concorde Értékpapír Rt. A hét nyertese a 11,5 százalékkal erősödő, "halottaiból feltámadó" Pick lett. A Morgan Stanley indexének megváltoztatása miatt jelentős külföldi vételi érdeklődés mutatkozott a Richter (+4,4%) és az OTP (+3,25%) papírjai iránt, míg a Matáv és a Mol eladási nyomás alá kerültek. Előbbi 2,5 százalékkal gyengült, a Mol 1,6 százalékkal az eladók ellenére emelkedni tudott, talán az Erste vételi ajánlása miatt. A technológiai papírok itthon is megszenvedték a szektor gyengélkedését, a Graphisoft közel 7, a Synergon több mint 3 százalékkal lett olcsóbb. Egyesülést tervez az Észak-dunántúli és a Dél-alföldi Gázszolgáltató. A Mol 25 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkezik mindkét társaságban, adott esetben tehát meg is vétózhatja az egyesülést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!