Felgyorsul a devizaliberalizáció
A forint árfolyamsávjának kiszélesítése szükségessé tette a devizaliberalizáció ütemének felgyorsítását, így a tervek szerint a kormány már májusban meghozza a jelenlegi korlátozásokat feloldó rendeletet. Ennek eredményeképpen júniustól a magyar állampolgárok is korlátozás nélkül vásárolhatnak valutát, és lehetőségük lesz arra, hogy bármely külföldi bankban folyószámlát nyissanak. Megszűnik a valutakiviteli engedély intézménye is, néhány fennmaradó kisebb korlátozást pedig az új devizatörvény töröl majd el, várhatóan január elsejével. (MTI)
Rekordot döntött a TNT
Több mint 50 százalékkal növelte tavaly a forgalmát a TNT Express Worldwide Hungary Kft., és ezzel 4,2 milliárd forintra tornázta fel a bevételét. Ifj. Járosi Márton, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy ügyfélkörük elsősorban multinacionális feldolgozóipari cégekből kerül ki, de jelen vannak informatikai és telekommunikációs vállalatok is, sőt tavaly már megjelentek kisebb vállalatok is. A szállításra specializálódott cég nemcsak dokumentumokat, hanem ipari alkatrészeket, kisméret? termékeket is elvállal légi és közúti fuvarozásra. A Magyarországon (a TPG-csoport tagjaként) működő TNT tavalyi munkájával elnyerte a csoport kiválósági díját. (Hetek)
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »