Bush, akire a tőke vár Fotó: Reuters
A tőzsde szemmel láthatóan érzékenyen reagál: az index emelkedéssel válaszol George Bush pillanatig tartó kis győzelmeire – a pénzpiac egyértelműen őt látná szívesen az elnöki székben. A rodeót jól illusztrálja, hogy a múlt héten erősen zuhant a technológiai papírokat tartalmazó Nasdaq index, majd a héten ezt 10,5 százalékos történelmi emelkedés követte. Elemzők szerint az emelkedés oka a választási huzavona vége, valamint az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed elnökének, Alan Greenspannek a bejelentése volt, miszerint lefaragná a kamatlábakat, ha a gazdaság túl hirtelen lassulna le. Vannak azonban, akik úgy vélik: ezek a hírek távolról sem számítanak újdonságnak. A drámai esések és emelkedések mögött a bizonytalanság húzódik meg: vajon az amerikai gazdaság finom leereszkedésére vagy drasztikus zsugorodására, netán erősebb recesszióra lehet számítani?
A bizonytalanság alapja az USA folyó fizetési mérlegének hatalmas deficitje. A külföld ugyanis egyelőre örömmel finanszírozza ezt a hiányt, azonban ha a rózsás jövőre épített bizalom megrendül, a helyzet alapvetően megváltozhat. Ebben az esetben a dollár értéke esne, s ez rárakódna a már most is létező inflációs nyomásra. Rövid távon veszélyt rejt a tőzsde összeomlása is, bár bizonyos vonatkozásban ez már meg is történt – állítja az Economist. A Nasdaq még mindig a márciusi csúcs 40 százalékán piheg, s a legtöbb részvényt átfogó amerikai index, a Wilshire 5000 is 10 százalékkal alul marad a tavaly év végi értékétől. A tőzsdék alakulása pedig a fogyasztásban is gyorsan érezteti a hatását – így a szakértők –, hiszen a vásárlók a költekezéskor figyelembe veszik a tulajdonukban lévő részvények értékét, s ha a papírok ára esik, húzhatnak egyet a nadrágszíjon. Ez pedig kihat a cégekre, majd a gazdasági aktivitásra is.
Elemzők szerint a jelenlegi szárnyalás után mindenképpen nehéz feladat az Egyesült Államok gazdaságát simán a "földre tenni".