hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Duplázott az Econet.hu
Tőzsdejelentés 2000. 12. 08 14.

2000. 12. 16.
Vegyes képet mutattak a héten a világ tőzsdéi. Amerikában emelkedtek a részvényárak, egészen a Compaq által szerdán bejelentett eredménykilátás-csökkentésig, amit csak részben tudott ellensúlyozni a hetek óta húzódó elnökválasztás végkifejletének megnyugtató hatása. Elemzők a gazdaság lassulását mutató adatok kapcsán egyre többet emlegetik a kamatcsökkentés lehetőségét.

Nyugat-Európában Londont kivéve csökkentek a vezető részvényindexek. A BUX erőteljes emelkedés után a 8000 pontos lélektani határt nem tudta áttörni, így a csütörtöki korrekció 7637 pontig tolta vissza az index értékét, ami azonban így is közel 3 százalékos erősödést jelent egy hét alatt.



Az emelkedés főszereplőinek a gyógyszergyári papírok bizonyultak, a múlt héten megtépázott Egis közel 14, a Richter 8,5 százalékkal drágult. Jelentős forgalom mellett 1200 forintig erősödött a Matáv. A magyar távközlési óriás esélyes arra, hogy megszerezze a macedón telefonvállalat (Maktel) 51 százalékát. Jelentős áremelkedés jellemezte az OTP papírjait is, amely azonban a csütörtöki zárásra 3,5 százalékra olvadt. A hét sztárpapírja címet azonban kétségkívül az Econet.hu érdemelte ki, amely csütörtöktől szerdáig minden nap a maximális 20 százalékot emelkedve megduplázta árfolyamát, igaz, csütörtökön a heves korrekcióban esése mértéke is 20 százalék volt. A hét nagy veszteseinek néhány kisebb papír bizonyult, a Graboplast, a TVK és a Prímagáz 10 százalék feletti mértékben gyengült.

A november végi, sikertelennek bizonyult Antenna Hungária-részvénykibocsátással kapcsolatos fejlemény, hogy december 15-től a korábban érvényes jegyzést benyújtók körében zártkör? kibocsátásra kerül sor. A kibocsátási árat 5600 forintban állapították meg, a korábban tett jegyzéseket január 12-ig a jegyzés helyén írásban meg kell erősíteni. December 12-én lejárt a TEVA ajánlata a Humán részvények felvásárlására. A részvényekkel december 29-én lehet utoljára kereskedni, ezután kivezetésre kerülnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!