hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Éves mélyponton a BUX
Tőzsdejelentés 2000. 11.17 23.

2000. 11. 25.
A medve jegyében telt az elmúlt hét is a tőkepiacokon: az elhúzódó választási bizonytalanság miatt az amerikai piacok folytatták mélyrepülésüket, főként a technológiai szektor mutatott gyenge teljesítményt. A Nasdaq a választás napja óta 19 százalékkal gyengült, ehhez azonban a kedvezőtlen eredmények és a szektor romló kilátásai is hozzájárultak. Pesszimizmus uralkodott a nyugat-európai börzéken is, különösen a telekom papírok szerepeltek gyengén, ez pedig nem jó előjel a jövő heti Antenna Hungária kibocsátásra nézve. A BUX gyenge forgalom mellett éves mélypontra, 7280 pontig süllyedt a csütörtöki zárásra.

A nyertesek között a héten elsősorban a gépipari szektor papírjai szerepeltek. A Rába esetében amerikai megrendelésről szólt a pletyka, ami vásárlási lázat indított el. A gyógyszergyárak – talán a gyógyszerár-szabályozás várhatóan a hazai gyártók számára kedvező rendeződésének köszönhetően – "megúszták" 3-4 százalékos eséssel. Lényegesen rosszabbul járt a két gázárügyben érintett cég, miután a bíróság első fokon elutasította a Mol keresetét. Nagy vesztes lett a Matáv is, amely jelentős létszámleépítésre, a nemzetközi és a távolsági hívások árának 15 százalékos csökkentésére, valamint a havi előfizetési díjak 25 százalékos emelésére készül jövőre. A papír jegyzése dollárban történelmi minimumot ért el a szerdai New York-i tőzsdezáráskor.

Folytatódik a Borsodchem (BC) körüli tulajdonosi harc. A CE Oil and Gas, a Borsodchem 16,1 százalékos tulajdonosa bejelentette, hogy egyetlen orosz céggel sem áll kapcsolatban. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy nem szerzett-e valamely tulajdonos a szabályokat megszegve 33 százaléknál magasabb részesedést a cégben. A PSZÁF felszólította a BC részvényeseit a tulajdonukban lévő részvénypakett bevallására. A november 24-i közgyűlés előestéjén sok a tisztázatlan kérdés, még az is felmerült, hogy elhalaszthatják a közgyűlést, ami tovább növelheti a cég jövőjével kapcsolatos bizonytalanságot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!