hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vitás törvény-módosítás

2000. 08. 26.
Éles bírálatot váltott ki a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása, mivel azt a szakszervezetek egyértelműen munkavállaló-ellenesnek minősítették. Sándor László, az (MSZOSZ) elnöke egy nyíregyházi fórumon úgy nyilatkozott, hogy a valódi érdekegyeztetés hiánya miatt a döntéshozókra komoly társadalmi nyomást kell gyakorolni.

A szakszervezetek szerint a változtatások jóval túllépnek az európai uniós normákon,
rontják a munkahelyi tárgyalások feltételeit, csökkentik a kollektív szerződések
szerepét, munkajövedelem-csökkenést idézhetnek elő, valamint növelik a munkavállalók
kiszolgáltatottságát.

A tervezetben – a kormány szándéka ellenére – a munkaszerződésnek továbbra is
tartalmaznia kell a munkavégzés helyét (s ezzel nem a munkavállalók nem tudják megspórolni
a járulékos költségeket). Újdonságként megszabták, hogy legalább 6 munkaóra esetén
20 perc pihenőt köteles a munkaadó biztosítani. Az átirányítás alapján történő
munkavégzést évi 44 munkanapban, a kiküldetést, kirendelést és átirányítást összességében
évi 110 munkanapban határozták meg. Függőben maradt többek között a helyettesítés
és az éves túlórakeret kérdése, a heti pihenőidő szabályozása.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a kormány a
munkavállalók hátrányára kívánja megváltoztatni a törvényt. A munkavállalói
oldalt képviselő Palkovics Imre elnök a Heteknek elmondta, hogy ez a változat egy
kompromisszumos megoldás, nem örülnek annak, hogy a korábbiakhoz képest tovább
romlottak a munkavégzés jogi feltételei. Tudni kell, hogy az uniós csatlakozás sok áldozatot
követel a munkavállalóktól. Világtendenciáról van szó, a globalizációval járó
versenyképesség fokozása más országokban is hasonló következményekkel jár.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!