hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jack Welch, a rámenős kapitalista
Sikersztori

2000. 08. 05.
Amióta a General Electric tavaly a történelemben először törte át a bűvös 10 milliárd dolláros nyereséget, egyre többen figyeltek fel a siker mögött az emberre is: Jack Welch elnök-vezérigazgatóra. Készülő könyvéért a Time Warner a világ eddigi legnagyobb szerzői díját, 7,1 millió dollárt ajánlott fel. A legnagyobb élvezetet a hatvannyolc éves elnök számára továbbra is az jelenti, hogy természetes nyíltsággal teremt kapcsolatot a legkülönbözőbb emberekkel. A francia közlekedési miniszternek, Jean-Claude Gayssot-nak közvetlen nyíltsággal magyarázta el: "Apám szakszervezetis mozdonyvezető volt a Pennsylvaniai Vasútnál". Majd tréfálkozva folytatta: "Ő a kedvenc kommunistám, és én vagyok az ő kedvenc kapitalistája."



Welch egy róla íródott sikerkönyv címoldalán   

A Fortune gazdasági magazin 1999. évi felmérése a világ legjobbnak tartott vállalataként
hozta ki a GE-t, megelőzve olyan cégeket, mint a Microsoft, a Coca-Cola, az IBM vagy a
Sony.

A céget 1892-ben Thomas A. Edison, a villanykörte feltalálója alapította. Alakulása
óta – egyedülálló módon – folytonosan jegyzik a Dow Jones indexen. Neve a gazdaság
számos ágazatával összeforrt. Jelenleg tíz üzletágban, húsz tevékenységi területen
működik: erőművek, világítás, háztartási és ipari készülékek, szállítás,
orvosi műszerek, repülőgép-hajtóművek, információs rendszerek, pénzügyi szolgáltatások,
m?anyagok.

De ki van e sikerek mögött? Jack Welch első vezetőként vaskézzel szervezte át a céget
a hatékonyság és maximális nyereség elérése érdekében. Előírta az "őszinte
visszacsatolást", miszerint el kell felejteni a külsőségeket és a szerepjátszást,
mindenki mondja azt, amit gondol, és értékeljük a teljesítménye alapján. A "Főnök"-nek
pedig mindenben példát kell mutatnia. Az ír bevándorlók gyermekeként Salemben (USA)
született fiatalembert szülei szilárd vezérelvekre nevelték. Ők alakították ki
természetét is azzal, hogy az élet folyamatos küzdelem, de nem kell túl komolyan
venni. Ezekből a hamisítatlanul tiszta gyökerekből származott az ereje és vezetői
karizmája – ez az igazi névjegye, s nem vegyészmérnöki diplomája.

1960-ban kezdett dolgozni a General Electricnél, és 1973-ban egy értekezleten
bejelentette, hogy a célja a vezérigazgatói szék. Kitartó munkával ezt 1981-ben el
is érte, és nyughatatlan természete vezérigazgatóként azóta pöfögő amerikai gőzmozdonyból
száguldó nemzetközi gyorssá alakította át a céget. A közgazdász Schumpeter a vállalkozó
őstípusaként írta volna le: "Aki soha nem bizonytalanodik el, s megvan a hatalma,
hogy befolyásoljon másokat" és "soha nem hagyja abba az alkotást".

Welch nem szíveli a tőzsdegurukat, de paradox módon a 20. század végére ő maga is
az üzleti világ szimbólumává vált. A sikeres vezető megtestesülésének tartják,
vezetési módszereinek számos utánzója akad. Hűséges típus, aki ma is az iskolai
barátait tartja a legjobb barátainak.

A hitvallása a jó ötletek, bárhonnan is származzanak. "Nyissunk ki ajtót-ablakot,
hadd jöjjenek be a jó ötletek kívülről." Minőségi munkához minőségi emberek
kellenek. A "vedd fel a legjobbakat és legokosabbakat"-elvet a cég személyzeti kérdésekkel
kapcsolatos filozófiájává tette. A "metsz és növessz"-elv szellemében nagy
hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra. Belső egyetemen segítik a tehetséges
menedzserpalánták növekedését.

"A csúcson az a feladatunk, hogy látást adjunk, ötleteket osszunk meg, és vezetőket
válasszunk" – vallja Welch.

Jövő évben tervezett visszavonulásával az üzlettől nem kíván elszakadni, de a sok
évi vezető szerep után természetesen felmerül a kérdés: "Vajon tanácsadó lesz?"
Ezt egy mosolylyal visszautasítja: "Azt hiszem túlzottan irányító lennék."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!