A világ leggazdagabb hét országát és Oroszországot tömörítő G8-ak tanácskozását
a "jólétet mindenkinek" jelszavával rendezték meg, azonban konkrét lépésként
mindössze annyit tettek, hogy a nagyon szegény országok helyzetének enyhítése végett
100 milliárd dolláros külső adósság elengedését ígérték meg. A csúcs záróközleményében
annyi szerepel: meg kell valósítani azt az átfogó célt, hogy a világ népességének
legnagyobb szegénységben élő részét 2015-ig az 1990-es létszám felére csökkentsék.
A gazdag Észak és a szegény Dél között tátongó szakadékot azzal igyekeznek áthidalni,
hogy elősegítik az információáramlást és a számítástechnikai eszközök terjedését
a harmadik világ országaiban. A Nyolcak bírálóinak ellenvetése ezzel szemben az,
hogy az érintett országok alapvető gondokkal küszködnek, a számítógépeket és az
internet-hozzáférést pedig "nem lehet megenni". Eközben a világ legszegényebb
országai nagyon hasonló problémákkal küzdenek: tarthatatlan mérték? az eladósodás,
a rendkívül alacsony színvonalú egészségügyi ellátás nem tudja felvenni a harcot
a járványos betegségekkel, az oktatásra, a szociális ellátás biztosítására nem
jut elég pénz.
Mark Malloch Brown, az ENSZ fejlesztési programjának (UNDP) vezetője a Newsweeknek
adott interjújában így fogalmazta meg a mindenkiben felmerülő kérdést: Vajon mit
kezd a világ 900 millió felnőtt analfabétája ezzel a nagyvonalú felajánlással?
Maloch Brown a csúcstalálkozó előtt látogatott el Japánba, hogy nyomást gyakoroljon
a fejlődő országok kilátástalan helyzetének figyelembe vétele érdekében. Véleménye
szerint az nem kérdés, hogy folytatódik-e a globalizációs folyamat: mind az Észak,
mind a Dél osztja azt az alapfeltevést, hogy a kereskedelem, a pénzügyi folyamatok és
a kommunikáció integrálódása folytatódni fog. A kérdés az, hogy milyen feltételekkel,
és milyen körülmények között.
Az első átfogó kezdeményezés a legszegényebbek külső adósságának csökkentésére
1996-ban történt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) keretein belül, és
HIPC Program néven vált ismertté az "erősen eladósodott, szegény országok"
meghatározás rövidítése révén (Heavily Indebted Poor Countries). Az a negyven, többségében
fekete-afrikai ország, amely elméletileg részt vehet a programban, minden hagyományos
adósságcsökkentési és -átütemezési lehetőséggel élt, adósságterheik azonban
így is elviselhetetlenek. Bolívia például adósságainak 17 százalékos csökkentését
érte el a fő hitelezőket tömörítő Párizsi Klub engedményei során, 2000-től
pedig összadósságának további 35 százalékával nem kell már törődnie. Guyana
tavaly májusban külső tartozásainak 22 százalékával, azaz 27 millió dollárral "lett
könnyebb". A dél-amerikai ország azonban ezek után is költségvetésének mintegy
40 százalékát lesz kénytelen adósságtörlesztésre fordítani. Hasonló mérték?
segítségben 1996 óta a HIPC-országok mindössze egynegyede részesült, s a program
teljesítése igencsak késlekedik.
A UNDP vezetője több tényezőnek tulajdonítja az akadozást. A legfontosabb ok természetesen
a pénzügyi, másrészt számos országban polgárháborúk hátráltatják a folyamatot.
Emellett az egyik legnagyobb adóssággal küzdő Nigéria például nem is szerepel a segítségre
szoruló országok listáján, mivel makrogazdasági adatai alapján "túl gazdag"
ehhez a besoroláshoz. A valós helyzet azonban az, hogy az erősen fegyverkező ország
kormánya gyakorlatilag elzálogosította a nigériai olajkészletet, hatalmas adósságot
halmozva fel.
A lassú előrehaladást tekintve érthető a nem kormányzati szervezetek egyik szóvivőjének
megjegyzése: a G8-ak okinavai csúcstalálkozójára költött 750 millió dollár önmagában
elegendő lett volna néhány afrikai ország teljes adósságának eltörlésére.
2000. 07. 29. (IV/31)
