Maxwell Watson, az IMF képviselője, Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Surányi György
jegybankelnök közös sajtótájékoztatón. Nincsen széthúzás Fotó:
Vörös Szilárd
A szakember az éves konzultációt követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az
IMF reálisnak tartja a jövő évi költségvetést, nagyságrendileg megfelelőek a
sarokszámok, azonban felhívta a pénzügyi kormányzat figyelmét arra, hogy jövőre a
folyó fizetési mérleg hiánya nem emelkedhet az idei szint fölé. A legnagyobb kihívásnak
a kiadási oldal tartását látja a szakember. Ha külső sokkhatás nem éri jövőre az
országot, lehetőség van a magánszektor növekedésére – tette hozzá –, mivel a
GDP 4,5 százalékkal is gyorsulhat.
Watson megjegyezte: sajnálattal tapasztalta, hogy leállt a nyugdíjreform és a tavaly
megkezdett adócsökkentés. Fontosnak tartja, hogy az egészségügy, az önkormányzatok,
a kis- és középvállalatok gazdasági helyzete javuljon, és kellő hangsúlyt
fektessen a kormány a lakáshelyzet megoldására, és az infláció csökkentésére. A
szakember úgy látja, hogy erős a nyomás a kormányon, hogy ezeket megtegye.
Watson szerint valóban aggodalomra adott okot az év eleji egyensúlyromlás, amikor
ijesztően megnőtt a költségvetési és a fizetési mérleg deficitje. A szakember –
egybehangzóan a hazai gazdaságkutató intézetek nagy részével – úgy látja, hogy
az év elején a fiskális politika meglehetősen könyny? kez? volt, de a II-III.
negyedévben egyfajta megszorítást hajtott végre. Ez a megszorítás főként a beruházásokat
érintette. Szintén javított a képleten az a néhány, menet közben adódó bevétel
(például a mobil tender, privatizáció) is, amelyet a kormányzat a költségvetési hiány
pótlására fordított, szemben a korábbi évek szokásával, amikor az adósság csökkentését,
vagy beruházásokat támogattak a plusz bevételekből. Így válik tehát csak lehetségessé
az, hogy az államháztartási deficit a tervezett szinten lesz az év végére. Ezt a
feszültséget, egyfajta kötéltáncot nevezte Watson hitchcocki feszültségnek – hozzátéve,
a jövő évi költségvetésben már egyértelműen erősödnek a kontroll elemei.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »