hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áfa-regula

1999. 11. 20.
A jövő évi adótörvény több ponton is módosította a vállalkozókra vonatkozó paszszusokat. A rendelkezések szerint az egyéni vállalkozók alanyi jogon választhatják az átalányadózást, ha a vállalkozó ez évi bevétele nem haladja meg az éves 4 millió, kereskedőknél pedig a 15 millió forintot. További kitétel, hogy a vállalkozó máshol nem állhat munkaviszonyban, és az áfatörvény szerint alanyi adómentesnek kell lennie. Aki eddig is átalányadózó volt, bevételének 80 százalékát vonhatja le költségként, aki pedig most választja először ezt az adózási formát, bevételének 35 százalékával csökkentheti adóalapját. Kiskereskedőknél – érthetően – ez a százalék magasabb, az újaknál 87, a régi átalányadózóknál pedig 93 százalék számolható el költségként. A törvény készítői azt várják, hogy ez a lehetőség csökkenti az eddig a fekete, illetve a szürke gazdaságban tevékenykedők számát. Csökkennek a vállalkozók adminisztrációs terhei abban az esetben, ha az egész évi bruttó bevételük nem haladja meg a 8 millió forintot, mert ekkor elegendő lesz éves forgalmi adóbevallást készíteni. Az áfa-visszaigénylést szándékosan nehezíti az az új szabály, miszerint az eddigi 2 millió forint helyett évi 4 millió forintos bevételt kell produkálni ahhoz, hogy vissza lehessen igényelni az áfát. A szakértői számítások szerint az eddigi visszaigénylők körülbelül 7 százalékát zárja ki ez a rendelkezés, és közel 340 ezren válnak éves bevallókká. Valószínű, hogy az eddigi adminisztrációs feladatokkal terhelt APEH-dolgozók egy része átcsoportosul az áfa-ellenőrzésekhez, hogy még nagyobb erővel kiszűrhessék a fiktív, illetve jogosulatlan visszaigénylőket. Egy újabb jogszabály a "keresztbe számlázók" visszaszorítása érdekében úgy rendelkezik, hogy a jövőben csak a már pénzügyileg teljesített beszerzéseknek és szolgáltatásoknak az áfáját lehet viszszaigényelni – ezt természetesen fokozottabb ellenőrzéssel kívánja elérni az APEH. A jogosan visszaigénylők nem fognak örülni annak a módosításnak, hogy az 500 ezer forint feletti áfa-visszaigénylésüket csak 45 nap múlva kaphatják meg, és annak sem, hogy ezentúl a havi bevallásra kötelezettek csupán akkor kapják vissza jogosan járó áfájukat, ha legalább két egymást követő hónapban negatívumot értek el. A járulékfizetés területén megállt a csökkentési tendencia, sőt a fix összeg? egészségügyi hozzájárulás havi 300 forinttal (3.600 forintról 3.900 forintra) növekedett. Újdonság az, hogy 2000-től a munkáltatóknak külön kell fizetniük és bevallaniuk a járulékokat.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!