hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs pánikhangulat
Felkészültek az intézmények

1999. 10. 22.
Ez év slágertémája a 2000. év számítástechnikai kihívása. Úgy tűnik, hogy a nagyobb szolgáltató cégek, mint például az elektromos áramot, vizet, gázt, távközlést, vasúti, légi és közúti tömegközlekedést biztosító vállalatok készen állnak az ezredforduló problémájának kezelésére. A pénzügyi szféra résztvevői is – MNB, BÁT, BÉT, valamint a bankok – mindent elkövetnek az új évezredbe való zökkenőmentes átlépés érdekében – tudtuk meg Gulácsi Ferenctől, az ÁPTF sajtófőnökétől.

Mint ahogy a reklám hirdeti, ha áram van, akkor minden van. Nos, nem fogunk újévkor
sem áram nélkül maradni – jelentette ki lapunknak Antal János, a Magyar Villamos Művek
Rt. "2000. év" elnevezés? projektjének a vezetője. A berendezések "átírásán"
tavaly óta folyamatosan dolgoznak. Ennek eredményeképpen sikerült a beágyazott
rendszerek kicserélése, a szoftverek átírása. A 300 millió forint összköltség?
projekt teljes tesztelése még december 15-ig folytatódik, majd az év utolsó két hetében
a rendszert befagyasztják a hibalehetőségek csökkentése érdekében. Az országos
szint? áramellátás miatt kapcsolatban állnak a többi magyarországi áramszolgáltató
céggel, akiknek az ezredfordulóra való felkészültsége megnyugtató – nyilatkozta
Antal. A MVM mindezek mellett egy tervet is kidolgozott az üzletmenet folytonosságának
biztosítása érdekében, amely nem várt körülmények esetén léphet életbe. Például,
ha nem működne a telekommunikáció, ez esetben URH adóvevőkön keresztül továbbítanák
a fontos információkat.

A Matáv évezredfordulóval foglalkozó projektje készenléti állapotban van, ezért
biztosak vagyunk abban, hogy a két éve elkezdett munka – amely milliárdos nagyságrend?
pénzeket emésztett fel – garantálni tudja ügyfeleink számára a zavartalan telefonálások
lehetőségét – tudjuk meg Pálvölgyi Lajostól, a Matáv "AD2000" nev? projektjének
igazgatójától. A hazai és nemzetközi távhívások biztosítása érdekében szorosan
együttműködnek más hazai és külföldi távközlési szolgáltató cégekkel. Dízel
generátoraik segítségével még átmeneti áramszünet esetén is biztosítani tudják
a gördülékeny átállást. Mindezek ellenére a kritikus időszakban megerősített és
speciálisan felkészített ügyfélszolgálat fog készenlétben állni.

A Mol is fennakadás nélküli gázszolgáltatást ígér, ahogy neki is folyamatosan szállít
a legnagyobb partnere, az orosz Gazprom.

A Fővárosi Vízművek Rt. nyugodt a vízellátás felől, hiszen a vízművek kevés, dátummal
ellátott beépített chippel rendelkezik, és ezek kezelése már a múlt év során
elkezdődött – nyilatkozta lapunknak Sike András rendszergazda. Október végére
befejeződik a vészhelyzet-elhárítási terv kidolgozása is.

A közlekedési tárca illetékese szerint nem számolnak problémákkal a közlekedés
területén sem. Mint megtudtuk, a minisztérium összesen 1 milliárd forintot költött
arra, hogy a légi, illetve a vasúti közlekedés zavartalan és balesetmentes legyen az
új évezred első óráiban, napjaiban is, és ne fordulhasson elő tömegszerencsétlenség
egy váltó át nem kapcsolása miatt, vagy egy repülőgép-szerencsétlenség következtében.
Mindezek ellenére a Malév úgy állította össze év végi menetrendjét, hogy december
31-én este 10 órától 2000 január 1-jén reggel 6 óráig minden repülője földön
legyen.

A BKV Rt. Y2K-programjának tesztelése – amely kihatott a hardverekre, a szoftverekre,
a beépített chipekre és az eszközvezérlő mikroprogramokra (firmware) is – befejeződött
– tudtuk meg Stépán Tibortól, a Y2K projektigazgatójától. Ugyanakkor felhívta
arra is a figyelmet, hogy a BKV Rt. technikai függőségei miatt az ezredfordulós változásokkal
kapcsolatban semmilyen garanciát vagy szavatosságot nem tud vállalni.

A Magyar Nemzeti Bank befejezte saját, alapvető informatikai rendszereinek tesztelését,
az ezredforduló kapcsán a hibák kijavítása megtörtént. Kovács Álmos, a jegybank
alelnöke az MTI-nek elmondta, felkészülnek arra, hogy a készpénz iránti igény
esetleg jelentősen megnő a szilveszter körüli napokban. Végh Attila, az MNB dátumváltásért
felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettel
(ÁPTF), a bankok elszámolásait végző Giro Rt.-vel és a Budapesti Értéktőzsdével
közösen végzett tesztelések azt mutatták, hogy mind a magyarországi hitelintézetek,
mind a nagy szolgáltató cégek megfelelő ütemben, jó színvonalon készültek fel
eddig a 2000. évi dátumváltásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!