Tessék választani! Tessék fizetni!
Közgazdasági értelemben a munkabér az ember ára, idejének, energiájának, tehetségének
ellenértéke. A munkaadó felbecsüli, mennyit ér a dolgozó a cégnek, annyit ad munkánkért,
"értünk". Vajon igaz az, hogy manapság Magyarországon egy átlag munkavállaló
havi bruttó 68 ezer forintot ér, azaz ilyen érték? munkát teljesít? Nem valószínű,
de ennyire taksálják. Ez a "túlbecsült" dolgozó azonban még 37 százalékkal többe,
93 ezer forintba kerül a munkaadójának. Mielőtt ugyanis a munkaadó fizetne a dolgozónak,
átlagban 22.362 forintot azonnal a társadalombiztosítás feneketlen kasszájába utal
át, 3.600 forint egészségügyi hozzájárulásként vándorol el, s még 5 százaléknyit
egyéb járulékra fizet. Ami ezután marad, az bruttó jövedelmünk, de ez is további
elvonások alapja.
Vegyünk például egy átlagosnak mondható családot. A férj az üzleti szférában
dolgozik, párja egy költségvetési intézménynél, két gyermeket tartanak el. Van lakásuk,
autójuk, átlagkeresetből élnek, azaz a férfi bruttó 69.711, a feleség bruttó
63.820 forintot keres papíron. (Számításainkat a KSH 1998-as adataira alapoztuk.)
Ketten tehát összesen bruttó 133.531 forintot keresnek, valójában azonban a munkáltatóiknak
havonta közel 191 ezer forintba kerülnek, hiszen az az előbb leírt járulékokat
befizeti a bérek után. Munkájuk értékéhez ezt is hozzászámíthatjuk, hiszen munkáltatóik
számára csak akkor éri meg alkalmazni őket, ha meg is termelik ezt az összeget
(ellenkező esetben a cég értelemszerűen veszteségessé válna).
A család által megtermelt jövedelemből (191.000) lejön még a személyi jövedelemadó,
a munkavállalói, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási járulék, melyek befizetése
után, a családi pótlék és a gyermekek után járó adókedvezmény hozzáadásával jövedelmük
96.924 forintra rúg (munkájuk hozzávetőleges eredeti értékéből tehát eddig
mintegy 94.076 forinttal járultak hozzá – a nyugdíjat leszámítva – az állam működéséhez).
Amelyik család ilyen keretből gazdálkodik, a legszükségesebbek (rezsi kifizetése, az
élelmiszer, tisztálkodószerek stb.) beszerzése után ruházkodásra mintegy 5 ezer
forintot költhet havonta, kultúrára alig 2 ezer forint marad, egy mikrohullámú sütőre
tíz hónapig gyűjt, az üdülés pedig szinte luxusnak számít.
Csalóka azonban az a látszat, hogy a nettó jövedelem már valóban a miénk. Az általános
forgalmi adó, közismert nevén az áfa szinte minden vásárolt termék és szolgáltatás
árába be van építve. Ha az átlagos fogyasztást vesszük figyelembe, az árukra
kifizetett 76.500 forintból mintegy 13 ezer forint áfát fizet a család, ami tehát
szintén visszavándorol az államkasszába. Ha alkoholt vagy cigarettát fogyaszt valaki,
illetve autóval jár, külön adót is fizet. A benzin jövedéki adója (44 százalék)
még ezen az összegen felül jelentkezik. Ha havi egészen szerény, 75 literes fogyasztást
feltételezünk (ez nem egész kétszeri tankolást jelent, vidéki utak nemigen férnek
bele), egyedül a benzinkutaknál több mint 9.500 forintnyi adóval támogatja az autós
a költségvetést (míg a család többi része plusz 600 forint áfát fizet a buszbérletek
árában, az autópályadíjakról pedig még nem is szóltunk).
A gyors számításból tehát kiderül, hogy a dolgozó (a munkaadó által befizetett járulékokkal
együtt számított) jövedelmének csupán 39 százalékával rendelkezik szabadon. Másképpen
fogalmazva, a jövedelmünk 61 százalékával az államot támogatjuk. Ismét másképpen:
a hónap 30 napjából, illetve mondjuk 20 munkanapjából csak 8 napig dolgozunk önmagunkért,
12 napi keresetünk az államkasszába vándorol. Az említett átlagkereset? család összesen
191.000 forint érték? munkájából 116.510 forintot fizet az államnak.
Ezenkívül nagyobb összeget inkasszál az állam akkor is, ha a családban valaki
meghal, és örökséget hagy maga után. Míg az előbbi elvonásokról még el lehet
mondani, hogy valamiféle szolgáltatást kapunk értük cserébe, a 10-14 százalékos örökösödési
illetékre ez már korántsem érvényes. Legyen az akár egy pár millió forint érték?
ingatlan, a több százezres illeték kifizetése sokaknak okozhat gondot. Ha pedig az örökös
úgy dönt, hogy eladja a megöröklött ingatlant, hogy ki tudja fizetni az illetéket, a
fennmaradó összeg egyötödét adó formájában elveszíti, hacsak nem fekteti pénzét
más ingatlanba.
Európai összehasonlításban is kiemelkedő az ilyen mérték? állami elvonás. Így
érzékelhetjük a bőrünkön, hogy mit is jelent az a közgazdasági kifejezés, hogy az
állam a GDP 60 százalékának újraelosztásáról gondoskodik. A vámokról azonban még
nem is beszéltünk.
Az állampolgár viszonya az államhoz – ha a szélsőségeket leszámítjuk
– alapvetően kétféle lehet. Az archaikusabb, régi királyságokban (abszolút
monarchia) domináns szemlélet szerint az állam azon az alapon von el jövedelmet adó
és vám címszó alatt, hogy az uralkodó az isten(ek) akaratából uralkodik, így az állam
szent, szava törvény, és különben is erősebb az embernél. A másik, a felvilágosodás
korában született nézet szerint az állam az egyének "társadalmi szerződés"
formájában született megegyezésének terméke, amelyet azért kötöttek egymással,
hogy közösségi életüket és annak védelmét az állam megszervezze. Míg az előző
esetben egyfelől a bensőleg lojális alattvaló úgy éli meg adózási tevékenységét,
hogy az valójában nem az ő jövedelme, hanem eleve a (szent) állam tulajdona, másfelől
a bensőleg engedetlen alattvaló pedig úgy, hogy az állam az erősebb jogán egyszerűen
elveszi tőle az adót, és ez ellen semmit sem lehet tenni – addig a felvilágosult állampolgár
pontosan tudatában van annak, hogy teljes adózatlan jövedelme az ő pénze, munkájának,
tehetségének, idejének értéke és ellenértéke, amelyből a társadalmi szerződésnek
alávetve magát, hozzájárul a közösség életéhez, és joggal várja el az államtól
– amellyel így mintegy üzleti kapcsolatban van –, hogy az őt is szolgálja ennek
fejében (valamint fenntartja demokratikus beleszólási, felülbírálati jogát az adó
mértékét és felhasználását illetően).
Magyarország történelmi sorsának következtében a társadalom szélesebb rétegei
egyelőre még mindig a lojális illetve engedetlen alattvaló módján élik meg az állammal
való viszonyukat e pénzügyi vonatkozásban is. Keresetüket szubjektíve többnyire a
nettó jövedelemmel azonosítják, és így idejük, erejük és tehetségük mértékét
is ennek megfelelően értékelik. A fenti számítások alapján jó megjegyeznünk: nettó
jövedelmünk háromszorosa valódi keresetünk, tehát háromszor értékesebb az időnk,
erőnk és tehetségünk, s így mi magunk is, mint azt e helyzet jelenleg éreznünk
engedi; az állam pedig alighanem több valódi munkával, szolgálattal tartozik nekünk,
mint amennyit jelenleg érzékelhetünk.
1999. 10. 30. (III/43)
