hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Észak-Korea éhezik és fegyverkezik

1999. 09. 04.
Az elmúlt években 3,5 millió ember halt éhen Észak-Koreában. Ugyanakkor nukleáris robbanófejek és nagy hatótávolságú hordozórakéták fejlesztésére óriási összegeket költ az elszigeteltségén enyhíteni nem akaró távol-keleti ország.

Az utóbbi 4-5 évben legalább 3,5 millió ember halt éhen, vagy halt meg az éhezés
következtében fellépő betegségekben. Az élelmiszerhiány már a nyolcvanas évek óta
sújtja az országot, de az 1994 óta sorozatos természeti katasztrófák, árvizek, szárazságok
szinte teljesen ellehetetlenítették a mezőgazdaságot, tönkretették az élelmiszer-tartalékokat.
A kilencvenes évek óta szemmel látható a teljes lakosságon az alultápláltság: az
emberek gumókkal, gyökerekkel, algákkal táplálkoznak az életben maradáshoz. Egy dél-koreai
segélyszervezet becslései szerint 1995-ben 400 ezer, 1996-ban 800 ezer, 1997-ben 1,5
millió, 1998-ban 800 ezer ember halt éhen Észak-Koreában, és az idei évre is 200
ezer áldozatot becsülnek.

Phenjani illetékesek túlzó becslésnek tartják a több millió éhenhaltról szóló
jelentéseket, de 220 ezer áldozatot ők is elismernek. Helyi hírügynökségek arról
számolnak be, hogy a helyzeten segítendő, kétmillió városlakót, főként közalkalmazottakat
irányítottak vidékre, és köteleztek ötéves mezőgazdasági munkára. 1995 óta
egymilliárd dollárt meghaladó érték? élelmiszersegélyt kapott az ország, de ha
ezek a segélyek csökkennek, még ennél is súlyosabb helyzet alakulhat ki.

Miközben a 22 milliós lakosságot éhség tizedeli, addig a gazdaságot 2-6 százalékos
recesszió sújtja, a védelmi kiadások pedig jelentős összegeket emésztenek föl: a
honvédelem a költségvetés 14,6 százalékát viszi el. A Dél- és Észak-Korea közötti
határ a világ legerősebben felfegyverzett határszakasza: a 37 ezer amerikai katonán kívül
1,6 millió koreai katona őrzi. A CIA jelentése szerint ma Észak-Korea a világ
legnagyobb ballisztikusrakéta-exportőre. Jelentések szerint Észak-Korea most is egy új,
nagy hatótávolságú rakéta fejlesztésével foglalkozik, amely már elérheti Japánt,
Kelet-Ázsiát, Hawaiit és Alaszka partjait is, és komoly aggodalmat kelt a térség
országaiban. Ázsia és az Egyesült Államok aggódva figyelik Phenjan nukleáris ambícióit
és jelentős anyagi segítséget ígértek, ha Észak-Korea eláll terveitől. Madeleine
Albright amerikai külügyminiszter felszólította Észak-Koreát, hogy hagyja abba a
robbanótöltetek fejlesztését, kipróbálását és exportját, és kijelentette, hogy
Észak-Korea jobb életkörülményeket tudna biztosítani állampolgárainak, ha feladná
eddigi elszigeteltségét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!