hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresett szakmák

1999. 08. 07.
Kis mértékben ugyan, de nott a munkanélküliségi ráta júliusban. A 0,1 százalékos emelkedés foleg szezonális okokra vezetheto vissza, mivel a korábbinál több, tízezer pályakezdo regisztráltatta magát a nyilvántartásban. S annak ellenére, hogy a nem pályakezdo munkanélküliek száma mintegy 4 ezerrel csökkent júliusban, a pályakezdok megjelenése miatt összességében mégis több a regisztrált munkanélküli. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elso félévben az elozo év hasonló idoszakához képest 132 ezerrel nott a foglalkoztatottak száma. Így Magyarországon 3 millió 785 ezer a foglalkoztatott, ami azt jelenti, hogy a teljes népesség 49 százalékának van munkahelye. Ez az arány kedvezobb, mint az Európai Unió átlaga. Az Országos Munkaügyi Módszertani Központ (OMMK) félévente készít munkaero-piaci prognózist, melynek célja, hogy elorejelezze a gazdasági folyamatokat, illetve azt, hogy a vállalatok milyen szakmákban terveznek leépítést, vagy létszámnövelést. Így kiderül, hogy melyek a keresettebb szakmák, amelyekkel sikeresebben el lehet helyezkedni, illetve mely területeken várható elbocsátás az év hátralevo részében. A szellemi munkát végzok közül a szakorvos, az üzletköto, a középiskolai tanár, a villamosmérnök, az építésztechnikus, a színész, a vegyész, az ápolóno és a gyógypedagógus talál könnyen munkát. A szakképzett fizikai munkások közül a szabót, a varrónot, az eladót, az elektromuszerészt, a komuvest, a vagyonort, a bútorasztalost keresik. A szakképzetlen fizikai munkások közül a kubikusoknak, a mezogazdaságban tevékenykedoknek, az erdészeknek, a mosó- és vasalónoknek, illetve a szobalányoknak legkönnyebb elhelyezkedni. Az OMMK felmérése szerint túltelített, és ezért romlik a pozíciója a bérelszámolóknak, a pénzügyi, munkaügyi nyilvántartóknak, a telefonkezeloknek és a szucsöknek.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!