hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabad az Út

1998. 10. 10.
A békéscsabai nagygyűlésen a szeptember 18-án megválasztott Gabonatermelők Tárgyaló Delegációja sikeresen tárgyalt, és az országos demonstráció megindítása előtt megállapodott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetőivel.

Október 6-án délután került sor a tárgyalások utolsó fordulójára. A delegációnak
éjfélig volt ideje a megállapodás megkötésére. Az országos demonstráció megyei
szervezői készenlétben álltak, hogy elindítsák a traktorokat, erőgépeket az
utakra. Több mint száz helyre kértek engedélyt a szervezők félpályás útlezárásra,
3500 traktor és mezőgazdasági gép felvonulására. Amennyiben nem sikerül a megállapodás,
másnap délelőtt komoly fennakadások lettek volna az egész ország közlekedésében.
Több határátkelőhely mellett zárták volna el az utat a gépek. Például a 4-es utat
hét helyen, a 6-os utat hat helyen, a 70-es utat három helyen. A demonstráció várhatóan
sokat ártott volna a kormánypártok, de főleg a kisgazdapárt választási eredményének.

Az aláírt megállapodásban meghatározott támogatások kifizetése nem kíván új költségvetési
forrásokat. A tárgyaló felek előre megállapodtak, hogy csak a szaktárca (FVM) idei
és jövő évi költségvetésével gazdálkodnak. A végrehajtás idei kiadásaihoz szükséges
7-9 milliárd forint jelenleg is az FVM rendelkezésére áll.

A megállapodás tartalmából érdemes kiemelni, hogy aki bejelentkezett a garantált áras
felvásárlásra, de azt nem vette igénybe, és lemond a felvásárlási jogáról, az
3000 forint támogatásra jogosult tonnánként. Tehát ha valaki a piacon kialakult 14
ezer forintos áron értékesíti a búzáját, annak bevétele a támogatással együtt
megközelíti a 17-18 ezer forintos önköltséget. Ezt a támogatási formát azonos összeggel
kiterjesztik a kukoricára is.

Az eddig felvásárolt, de ki nem fizetett gabona ellenértékét az FVM 30 napon belül
kifizeti, továbbá módosították a garantált áras felvásárláshoz kapcsolódó minőségi
előírásokat is. A tárgyaló felek megállapodtak abban is, hogy közösen kezdeményezik
a Pénzügyminisztériumnál az 1998. évi gabonatermeléshez felvett, államilag garantált
hitelek állami garanciájának legfeljebb egy évvel történő meghosszabbítását.

A Gabonatermelők Tárgyaló Delegációja tudomásul vette, hogy az állami költségvetés
tartaléka az utolsó fillérig elfogyott, így az FVM a kukoricából származó kötelezettségeinek
egy részét csak az 1999. évi költségvetés terhére tudja teljesíteni.

Végezetül a gabonatermelők elismerték, hogy az FVM minden lehetséges eszközt igénybe
vett a mezőgazdaság akut problémáinak enyhítésére, ezért lemondanak demonstrálási
szándékukról.

Nagy Tamás, a tárgyaló delegáció vezetője és dr. Torgyán József földművelésügyi
miniszter az aláírást követő sajtótájékoztatón közösen jelentették be a tárgyalás
eredményét. Nagy Tamás biztosította a jelenlévőket, hogy a demonstrációt nem tartják
meg. Kölcsönösen kiemelték, hogy szükségesnek tartják a folyamatos egyeztetéseket
az aktuális kérdésekben éppúgy, mint a közép- és hosszú távú agrárstratégiai
célok érdekében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!