A magyarországi szieszta kiterjesztéséről állapodtak meg a parlamenti pártok
képviselői. Az eddigi 3 óra helyett ezentúl 5 óra lesz a pihenőidő.
Mától több nyelvkönyvből is kihagyják a „De hideg van errefelé” példamondatot.
Megvalósul Rákosi Mátyás álma: az Alföldön beindult a gyapottermesztés.
Humánmeteorológusok figyelmeztetnek: napozni lehetőleg csak este 8 után menjünk,
ha ettől eltérő időben hódolnánk a fényfürdőnek, használjuk a minden
drogériában, gyógyszertárban kapható 120 faktoros naptejeket.
A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint utazásnál ügyeljünk arra, hogy
muszlim országokban tilos a bikini, a trikini és különösen az egyre divatosabb
nokini is.
Nagy slágernek számítanak a jégkorszakkal foglalkozó könyvek, filmek. Egyúttal
betiltották a Jégkorszak 2: Az olvadás című animációs filmet.
Magyarország hatalmas barterüzletet kötött több közép-ázsiai országgal: mi
ásványvizet, ők olajat és gázt adnak. Mivel a víz ára magasabb, mint az
energiahordozóké, hazánk hihetetlen lehetőségek előtt áll.
A Greenpeace Több árnyékot a Földnek! elnevezéssel kampányt indított.
Jó hír, hogy az idén a Balaton már csaknem 81 centi mély, a hidrobiológusok
ezért igazolni látják azt az elméletüket, hogy a kiszáradás megállt.
A klímaberendezések a magyar háztartások 98 százalékában megtalálhatók, ezért a
megnövekedett áramigények miatt felavatták Magyarország negyedik atomerőművét.
kohnbandi
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »