"Viszonylag kevés rajzfilmfigura él meg ilyen idős kort, és válik a köztudat részévé" – mondta el a kiállítás kurátora. Popeye 1929-ben a Thimble Theater (Gyűsz? Színház) cím? képregény egyik mellékszereplőjeként tűnt fel, de olvasói levelek hatására E. C. Segar két éven belül a történet főhősévé rajzolta át. 1933-ban már Max Fleischer rövidfilmjében debütált, melyet egy 108 részes rajzfilmsorozat követett. Segar 1938-ban elhunyt, de Fleischer filmjeit az 1950-es években elkezdték játszani a tévék, s ez a Popeye-rajongók újabb generációját jelentette. Az 1970-es években újabb epizódok következtek, melyekből a politikai korrektség jegyében már száműzték Popeye sípolós pipáját és a bunyós jeleneteket. Popeye akaratán kívül vált spenótzabáló tengerészből az amerikai tudat kapitányává. A kiállítás kurátora nem tudja, hogy Segar miért éppen a spenótot választotta Popeye kedvenc eledeléül: "Talán maga Segar is szerette vagy éppen hogy gyűlölte a spenótot. De az is meglehet, hogy csak vicc volt."
(origo)
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »