hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Nem a templom egere

Mickey egér hetvenöt éves. Walt Disney híres, az egész földet bejárt kis teremtése, akinek arca és alakja az egész világon gyerekek generációi előtt ismeretes. Először 1928. november 18-án lépett színre egy rövid animációs filmben, a "Gőzös Willi"-ben. Azóta a 20. századi Amerika jelképévé vált, s a világ legnagyobb szórakoztató birodalmának szimbólumává, melyet a hollywoodi sajtó nagyon sokáig csak "Egérházként" (Mouse House) emlegetett.

Mickey Mouse, a rágcsáló, aki multimilliárd dolláros vállalkozásbirodalmat épített kora ellenére, más sztárokkal ellentétben nem nyugdíjba menni készül, hanem a digitális világot is meghódítani. Mickey 1928 elején fogant, egy vonaton, amikor a huszonhat éves Walt Disney és felesége, Lillian New Yorkból Los Angelesbe utaztak, miután rajzfilmes első figuráját, a nyulat, leszavazták. Walt állítása szerint Mickey már ott motoszkált a fejében, hiszen az egér olyan szimpatikus figura, annak ellenére, hogy a legtöbben megrémülnek tőle, beleértve Walt Disneyt is. A piros bársony rövidnadrágos figurát először Mortimernek akarta keresztelni, de Lillian túl fellengzősnek találta a nevet. Mire a vonat begördült a Los Angeles-i állomásra, az új sztár, Mickey, megszületett. A vézna, de energikus kis figurának eddig
összesen három hangja volt. Első maga Walt Disney, aki 1932-ben Oscart is nyert Mickey kitalálásáért, majd Jim MacDonald. Az örökifjú egér jelenlegi "megtestesítője" pedig Wayne Allwine. (AP/AFP)

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!