hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jogokat a balkezeseknek

2003. 09. 01.
A "Déli mancsok" nevezetű, balkezeseket tömörítő szervezet idén is megrendezi a balkezesek napját. A szervezet fő célja, hogy a jobbkezes világ figyelmét felhívja a balkezeseket érő hátrányos megkülönböztetésre, amely ha nem is közvetlenül, de a szó-beszéd, illetve a berendezések szinte kizárólag jobbkezes emberek részére való tervezése útján megvalósul. "Rengetegen telefonálnak naponta azzal kapcsolatban, milyen nehéz munkahelyeiken bármit is használniuk"- mondta a "balosok" mintegy harmincezer tagot számláló klubjának szóvivője.



– Még hogy nincs balkezes esélyegyenlőség…!

 "A legrosszabb ebben az, hogy úgy tűnik, mintha a balkezesek ügyetlenebbek lennének, holott csak arról van szó, hogy az adott tárgyat vagy készüléket egy jobbkezes emberre tervezték. Emiatt a balkezeseknek pontosan fordítva kell ezeket használniuk." Számos győzelmet tudhat magáénak a balkezesek érdekében vívott harcban a szervezet. Így például sikerült egy háztartásigép-gyártó céget meggyőznie a balkezesek érdekeiről, illetve jelenleg azon dolgoznak, hogy a bankok ne csak jobbkezesekre csináltassanak csekkfüzetet. Arra igazán még nem adott választ senki sem, hogy a világ népességének 13 százaléka miért lesz balkezes. Valószínűleg genetikai okai vannak, és egy-egy családon belül ismétlődik. A ma is élő hátrányos megkülönböztetésnek azonban évszázados gyökerei vannak, hiszen ha valakire azt mondták, balkezes, annak inkább ügyetlenségére, alkalmatlanságára utaltak. Holott nem erről van szó, hanem a világ jobbkezesekre való berendezkedéséről. Ki mondaná például Leonardo da Vincire vagy Paul Mc-Cartney-ra hogy "balkezes"? Pedig az volt… (AFP)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!