hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A lövészárkok művészete

2003. 08. 18.
A háborús idők során a katonák mindig keresték a lehetőségeket, hogy kifejezzék, milyen természet? tapasztalatokban volt részük. Törekvésük csakhamar mozgalommá duzzadt, és már az első világháború után új művészeti irányzat születését tudhatták magukénak. A londoni Freemason\'s Hall mostani kiállítását az elmúlt négyszáz év háborús művészetének, a "trench artnak" – a lövészárkok művészetének – szenteli. 


A téma alapanyagát a törmelékdarabok, bajonettek és töltényhüvelyek
szolgáltatják – természetesen rögtön a csatamezőről, hogy divatos formába
hozott külsejükkel rávilágítsanak a háborúk okozta érzelmi pusztításra.
"Ezek a tárgyak elevenen érzékeltetik, hogy mit éreztek az emberek az
ilyen konfliktusok kapcsán. Arról is beszámolnak, hogyan segítettek a művészeknek
indentitásuk megőrzésében" – véli Mark Dennis, a kiállítás védnöke.
Különleges belső világról árulkodik az a kiállítási tárgy, amely a második
világháború alatt egy angol területen fogva tartott német katona honvágyát
tükrözi. A trench art műve egy hatalmas, faragványokkal díszített, állati
csontokból álló kollekció, az egyik német nemzeti jelképként ismert növény
vésett mintájával. A kiállítás biztosítja, hogy emlékezetes művészi
bepillantást nyerhessünk a világba úgy, ahogy legtöbbünk soha sem fogja látni. 

(Newsweek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!