Jelentős szerepet játszik ugyanakkor a jövedelem: a százötven ezer forintnál nagyobb jövedelemmel rendelkező háztartásokban élők kétharmada sorolta magát a fagylaltkedvelők közé. Az országot fagylaltevési szokásokat tekintve három nagy régióra lehet osztani: a Dunától keletre eső területeken fogy a legtöbb a hideg édességből, ezt a Dunántúl követi, a legkevesebb fagylalt pedig a fővárosban fogy. A kisebb városokban és falvakban általában jobban kedvelik a fagylaltot és a jégkrémet, mint a nagyobb településeken. A fagylaltot egyébként kifejezetten modern ételnek tartja a lakosság, a legtöbb fagylaltot a ”modern étrend" hívei fogyasztják a GfK szerint. Ők vásárolják egyébként a legtöbb levesport, chipset és müzlit is. Érdekes, hogy ebben a táborban a legmagasabb a normálisnál alacsonyabb súlyúak aránya, bár közülük kerül ki a legtöbb fogyni vágyó is.
(Origo)
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »