hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa leggyorsabb mosogatói a britek

2002. 12. 16.
Egy nemrégiben a németországi bonni egyetemen végzett felmérés szerint az európai nemzetek közül a britek mosogatnak a leggyorsabban, míg a németek használják fel a legkevesebb energiát hozzá. Az említett két országból érkezett résztvevőkön kívül volt lengyel, olasz, portugál, szlovák, spanyol, török és cseh származású is. Az egyetem kutatói megállapították, hogy 140 piszkos edény tisztára mosásához a briteknek csak egy órára, míg a törököknek, akik a leglassúbbak voltak, 108 percre volt szükségük. 



– Számításaink szerint egy csep vízben 3.14159 m3 szennyeződés távolítható el.

Rainer Stamminger professzor ezt mondta: "Minden résztvevő más módszerrel mosogatott. Volt, aki ugyanabban a vízben mosta el mind a 140 edényt, míg volt, aki négyszer cserélte le. Annak ellenére, hogy az angolok nyertek időben, a németek figyeltek a legjobban arra, hogy mennyi energiát használnak el. Meglepő módon, ami az edények tisztaságát illeti, a törökök és a spanyolok kapták a legtöbb pontot." Azonban az összesen 75 mosogató ellenére egy dolog bebizonyosodott: semmilyen kézi mosogatás nem tudja olyan csillogóra mosni a poharakat, mint a mosogatógép. (Ananova)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!