hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jeti bizonyítékok és feltevések

1998. 12. 19.
Egy 1832-es feljegyzés alapján B.H. Hodsonnak, a nepáli brit képviselet emberének bennszülött vadászait egy vadember üldözte és rémítette meg. "Felegyenesedve járt, hosszú, sötét szőr borította, nem volt farka" – szól a jegyzet. Az 1961-es World Book Encyclopedia-ban Sir Edmund Hillary is beszámol olyan lábnyomokról, amiket ilyen lényeknek tulajdonítottak. A jeti felkutatására rengeteg expedíciót szerveztek már azóta is, ám mindegyikről üres kézzel tértek haza a kutatók. A folyamatos kutatási kudarcok egyre csak növelték a szkeptikusok számát, az addigi bizonyítékokat pedig egyre több támadás érte. A legkedveltebb bizonyíték a jeti – avagy kínai nevén Alma – létezésére a legendás lábnyomok. Ezekről a szkeptikus antropológus, John Hopkins azt állította, hogy nem mások, mint a szegény bennszülött serpák nyomai, akiknek lábujjaik kilógtak a lábbelijükből. Egy másik elmélet szerint a talált nyomok csakis medvék vagy más ismert fajok mancsnyomai lehetnek, amik aztán a napon kissé kiolvadtak a hóban. Ám Eric Shipton ezeket cáfolván megjegyezte útikönyvében, hogy a serpák saját nyomaikat talán csak-csak megismerik, annál is inkább, mivel gyakorlott nyomolvasók. Simán felismerik a medve és majom nyomokat a hóban, akár frissek, akár olvadtak. Egyes rosszindulatú hitetlenkedők kutatásai alapján az állítólagos jeti-skalpok általában kecskéktől származtak. Például egy nepáli falu által – jó pénzért – a zoológusok kezére juttatott skalpról a későbbi analízisek eredményeként bebizonyosodott, hogy az úgynevezett nepáli kecske nev? faj egy példányának hátáról származott. Vannak, akik mély szkepticizmusukban azt feltételezték, hogy az ún. "jeti- jelenések" fő oka nem más, mint a Himalája magasabban fekvő területein uralkodó oxigénhiányos, ritka levegő. Ezzel azonban nem lehet kizárni a különleges lény létezését, hiszen alacsonyan fekvő területeken állítólag nem is egyszer látták már. Az Új Kína hírügynökség leszögezte, hogy a tudományos kutatások kudarcai egyértelműen a jeti nem létezését bizonyítják. A helyi vezetőket leginkább az izgatta, hogy nemrégen 500 ezer jüant (63 ezer dollárnak megfelelő összeget) ajánlottak fel jutalmul annak, aki elevenen kézre kerít egy jetit, kissé kevesebb pénzt annak, aki holt jetit tud szolgáltatni. Szerintük ugyanis ez a felhívás jelentősen veszélyezteti a többi vadon élő állatot. (Daily Telegraph)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!