hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Faber-Castell ceruza száz éves diadalútja

1998. 09. 26.
Ki ne írt vagy rajzolt volna – akár csak iskolásként is – Faber-Castell ceruzával? De vajon gondolt-e arra bárki is, hogy a minőségi irón világsikere kerek száz esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor Alexander zu Castell-Rüdenhausen gróf oltár elé vezette az éppen olyan szép, mint amilyen gazdag Ottíliát, egy jómódú vállalkozó leányát? Azóta a Nürnberg melletti Stein gyárából kikerülő fekete és színes irónok – Faber-Castell néven – elterjedtek a földkerekségen: évente 1,8 milliárd készül belőlük. A vállalat igazgatója, gróf Anton Wolfgang von Faber-Castell szerint egyenesen reneszánszát éli a ceruza – az idei év első felében 14 százalékkal növelte forgalmát a cég. Az egész egy barakkban kezdődött azon a helyen, ahol ma a gyár áll. Caspar Faber asztalos 1761-ben elhatározta, hogy önállóan ceruzákat fog készíteni. Egyik leszármazottja, a gazdasági és szociális érdemeiért később nemesi rangra emelt Lothar von Faber birodalmi tanácsos irányításával a XIX. században indult virágzásnak a vállalkozás. 1856-ban Faber Szibériában megvásárolt egy bányát, amely az akkori idők legjobb grafitját szolgáltatta. A "fekete aranyat" teherhordó állatokkal és hajókon szállították a 7000 kilométeres úton Nürnbergbe. Faber egyidejűleg felújította a gépparkot is. A ceruzagyártók közül elsőként rányomatta nevét a hatszöglet? irónokra, és mintapéldányait kínálva egész Európát beutazta. Napjainkban a vállalat 13 üzemében 5500 embert foglalkoztat, és 1997-ben bruttó 557 millió márkás forgalmat bonyolított le. Néhány éve a Faber-Castell kozmetikai cikkeket is gyárt a világ valamennyi kozmetikai cége számára. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!