Holland hármas

Holland hármas

2005. 10. 11.
Egy férfi és két nő közötti házasságkötésre került sor Hollandiában – így Hollandia lett az első hely, ahol hivatalosan háromtagú élettársi kapcsolatot engedélyeztek. A Brussels Journal tudósítása szerint a 46 éves Victor de Bruijn feleségével együtt az interneten keresztül ismerkedett meg a másik nővel, aki férjezett volt, de elhagyta párját és összeköltözött a házaspárral. A három fél a múlt héten lépett frigyre a holland hatóságok előtt. A férfi nyilatkozatában elmondta: úgy gondolja, ez egy teljesen átlagos házasság – mivel mindkét nőt szereti, ezért mind a kettőt feleségül veszi. Elmondása szerint nincs féltékenység a két nő között, mivel mindketten biszexuálisak. Magáról azonban megjegyezte, hogy heteroszexuális, és leszögezte, hogy a házassággal járó kötelezettségeiket mindhárman komolyan fogják venni. Hollandia volt az első a világon az azonos neműek közötti párkapcsolatok elismerésében, 2001-től pedig a házasságkötés és az örökbefogadás is engedélyezetté vált az országban az azonos nem? párok számára.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!