A gasztronómiai turizmus az utóbbi években világszerte önálló utazási döntést megalapozó tényezővé vált. Az UNWTO (ENSZ Turisztikai Világszervezete) 2016-os kutatása alapján a megkérdezett válaszadók 87 százaléka véli úgy, hogy a gasztronómia megkülönböztető és stratégiai elem a desztinációról szóló kép kialakításában. Az utazási motivációt meghatározó tényezők versenyében a válaszadók a kulturális tényezők és a természeti vonzerők után a harmadik helyre sorolták a gasztronómiai kínálatot.
A gasztronómiai turizmushoz tartozik a speciális ételekhez, italokhoz kötődő fesztiválok, versenyek meglátogatása, és az éttermi turizmus. Azonban ma már nemcsak a jóízű ételek elfogyasztása van a középpontban, hanem a látványvilág, az újdonság, az étterem és/vagy a séf elismertsége is. Ezek önmagukban is elegendők ahhoz, hogy akár többórás autóutat vállaljon a turista. Ami a gasztronómiai tevékenységeket illeti, elsősorban rendezvények, kiállítások és vásárok, tematikus utak, helyi termékek és piacok, workshopok szervezésével foglalkoznak.
A tavalyi 3. Gasztroturizmus Világfórumon jelentette meg gasztronómiai turizmusról szóló második globális jelentését az UNWTO. A magyar gasztronómia és turizmus óriási elismeréseként a kiadványban elsőként magyar téma is helyet kapott: az utazók egyre inkább keresik a minőségi, szezonális alapanyagokat, a helyi, kézműves termékeket és az ezekből készült ételeket, a termelőkkel való személyes kapcsolatot, az igényes vendéglátóhelyeket. A vidék gasztronómiai örökségét, hagyományait és értékeit, a kiváló magyar élelmiszerekre, borokra és pálinkákra épülő tematikus útvonalakat – civil szervezetek és szolgáltatók összefogásának köszönhetően – élményszerű módon ismerhetik meg a turisták.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »