hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra jó üzlet lesz plázát építeni
Cannes-ban találkoztak a beruházók és a kereskedők

2009. 11. 27.
A múlt héten három napra ismét Cannes-ban gyűlt össze a nemzetközi kereskedelmi ingatlanszakma színe-java. A Mapic nevű rendezvénynek helyet adó, a neves filmfesztiválról is ismert fesztiválpalotában a világ 46 országából 1400 kiállító gyűlt össze. Ez az a rendezvény, ahol a plázák, outlet centerek és egyéb bevásárlóközpontok beruházói találkoznak a bérlői oldallal, azaz kereskedelmi láncok, világmárkák képviselőivel.

Az expón jelen vannak továbbá nagy nemzetközi építészirodák, tanácsadó cégek, ügynökségek, valamint városok és régiók. Míg a tavalyi Mapic-ra nem sokkal a Lehman Brothers csődje után került sor, ami alapvetően meghatározta a résztvevők hangulatát, idén inkább az optimizmus, az őszintébb, közvetlenebb hozzáállás volt általánosságban tapasztalható. A magyarországi érdekeltségű nagyobb bevásárlóközpont-fejlesztők közül idén a Futureal cégcsoport a budapesti Corvin Sétány és a nagybányai Gold-Plaza projekttel volt jelen, a Demján Sándor nevével fémjelzett Trigránit Zrt. standján a zágrábi Arena Center és a ljubljanai Emonika City Center állt a középpontban. Az izraeli Sybilgroup az M3-as autópálya mellett épülő Trio nevű bevásárlóközponttal és egy lengyelországi projekttel képviseltette magát.
A rangos vásáron – a helyszínhez méltó módon – díjátadásra is sor került. Hét különböző kategóriában lehetett nevezni, melyek közül kettőt emelnénk ki: az év legjobb koncepciója a KidZania lett, megelőzve az autentikus amerikai férfidivatot képviselő Arrow-t és a telekommunikációs O2-t. A KidZania egy gyerekek számára készült központ, ahol játszva ismerhetik meg a felnőtt világ alapvető működését, foglalkozásokat, a gazdaság alapjait és a munka fontosságát. Mindezt hihetetlenül realisztikus és látványos, gyerekek számára berendezett „fedett” városi környezetben épületekkel, járművekkel, utcákkal, valódi üzletekkel, termékekkel, szolgáltatásokkal és saját valutával. A berendezések, szolgáltatások pedig szponzorációs elven működnek. Eddig Mexico City-től Szöul-ig tíz ilyen központ épült fel. Az év kereskedelmi ingatlanfejlesztőjének – a német ECE és a portugál Sonae Sierra előtt – a holland Multi Corporationt választotta a zsűri. A Multi több mint 25 projektet épít 2009-ben, és 10 nagyobb bevásárlóközpontot nyitott idén ősszel világszerte, többek között Palermóban, Drezdában, és megnyitotta Európa legnagyobb bevásárlóközpontját Törökországban, a 750 millió euróból épült, 175 ezer négyzetméteres eladótérrel rendelkező Forum Istambult. A kiállítás alatt neves szakértők és elemzők tartottak előadásokat, pódiumbeszélgetéseket. A vásár zárásaként Chris Igwe, a CB Richard Ellis (CBRE) ügynökség európai kereskedelmi igazgatója tartott egy innovatív koncepciójú előadást, melyben pillanatképet adott a piac hangulatáról a kiállítás három napja alatt gyűjtött felmérések alapján. A piac szereplőinek többsége szerint elértük a krízis mélypontját, sőt, túl vagyunk azon. A szektor résztvevői túlnyomórészt a válság utáni piaci környezetben (post-crisis environment)  való megerősödésre fókuszálnak. Az elemző záró szavaiban a szakma képviselői számára – a kötelező optimizmus mellett – a frissességet, az újszerűséget és a stratégiai gondolkodást ajánlotta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!