hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kertészet kiállítása

2009. 09. 10.
Idén is várja látogatóit Magyarország legnagyobb dísznövény- kertészeti kiállítása, a Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár 2009. szeptember 18–20. között a szigetszentmiklósi Flora Hungaria Virágcsarnokban.

Három tematikában több mint kétszáz kiállító mutatja be a magyar és európai kertészet színe-javát. A szakma képviselői és a növényeket szerető érdeklődők egyaránt megtalálnak mindent, amit a virágokról, virágkötészetről, a kertről, kertépítésről, a gyógy- és fűszernövényekről és a kertészeti háttértechnológiáról tudni kell.
A faiskolák és növényárudák bemutatkozása mellett idén a szer­vezők is színes programmal várják a látogatókat. A hétvége legnagyobb érdekessége az Első Magyar Kertépítő Verseny lesz, a Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetsége (MAKEOSZ) rendezésében. A verseny Magyarországon egyedülálló a maga nemében, ez az első alkalom, hogy a kertépítők, kerttervezők és tájépítészek így mérjék össze tudásukat, bemutatva a gondos tervezés előnyeit és a legaktuálisabb kivitelezési eljárásokat, kerti stílusokat, trendeket. A verseny nevezési szakasza lezárult, huszonhárom kert­építő csapat adta be terveit, amely alapján a kiállítás helyszínén építik fel kertjeiket. Ezeket a kiállítás megnyitása előtt egy szakmai zsűri értékeli, és ítéli oda a legjobb helyezést elérteknek a nagy értékű díjakat. A zsűri mellett a közönségnek is lehetősége nyílik a szavazásra, a közönségdíj odaítélésére.
A hétvége során a kert szerelmeseinek a MAKEOSZ szakemberei nyújtanak kerttervezési és fenntartási tanácsokat, az apróságokat pedig kreatív virágkötészeti játszóházzal várják. A kiállítás részeként több ezer szál színpompás vágott virág szebbnél szebb kompozíciói is megtekinthetők lesznek az V. Hortus Virágkötészeti Kupán. A virágköltemények mellett cserepes dísznövények és a szükséges kellékek is megvásárolhatók a vásár tizenöt­e­zer m2-n a műtrágyáktól, növény-védő szerektől a kertészeti gépekig. A jól ismert és szeretett növényfajtákon kívül az igazi különlegességek is egyenesen a termesztőktől vásárolhatók meg egy-egy jó tanáccsal, gondozási tippel kiegészítve.
A kiállítás közönségnapjain ingyenes BKV-járatokat indítunk a Móricz Zsigmond körtérről és a Nyugati pályaudvarról a rendezvény helyszínére.
Legyen Ön is a látogatónk, ismerje meg a méltán világhírű magyar kertészeti kultúrát!  További információért látogassa meg a kiállítás honlapját:
www.hortushungaricus.hu (x)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!