Az egy éven át tartó, többfordulós verseny alatt több száz jelentkező közül
kiválasztott énekesek (köztük két magyar fiatal), és meghatározó hazai és
külföldi rendezők mérik össze tudásukat és tehetségüket Szegeden. A magyar
kezdeményezésű, nem mindennapi vállalkozás értékét növeli, hogy az egész
Európában népszerű Mezzo Televízió a döntő minden előadását közvetíti. Az
esemény előzetes sajtótájékoztatóján Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok
igazgatója elmondta: a két fődíjas lehetőséget kap egy önálló, válogatásokból
álló műsor létrehozására, melyet a Mezzo Televízió főműsoridőben sugároz. Ezt az
estet a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében, közönség előtt rögzítik majd 2009.
augusztus 21-én. Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója szerint az
elmúlt két évtized legjelentősebb operát érintő innovációja a szegedi
operaverseny, mely reményei szerint nemzetközi szinten fogja megváltoztatni az
operajátszást és az operát hallgató közönség attitűdjét. A nemzetközi zsűri
elnöke a világhírű orosz rendezőlegenda Anatolij Alekszandrovics Vasziljev lesz.
A háromtagú „felsőházi zsűri” tagja továbbá Marton Éva, a világ egyik
legkiemelkedőbb drámai szoprán énekesnője és Philip de la Croix, a Mezzo TV
igazgatója. Az úgynevezett alsóházban három operaigazgató, Michael Capasso (Dicapo
Opera – New York), Jerzy Snakowsky (Balti Opera – Gdañsk), Alain Surrans (Rennes-i
Opera) foglal majd helyet. (prae.hu)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »