Hozzávalók: 4 narancs, 1 citrom, 2 citrom leve, kb. 50 dkg kristálycukor
Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, és héjukat vékonyan lehámozzuk, majd
milliméteres csíkokra metéljük.
A gyümölcsök fehér húsát szintén lehámozzuk, majd kidobjuk. A narancsokat és a
citromot hosszában félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük, magjukat
természetesen kivesszük. A gyümölcshúshoz és a héjhoz annyi vizet öntünk, ami
éppen ellepi, és 20 percen keresztül, kevergetés mellett felforraljuk. Ezután
tetszés szerint, akár 24 óráig is állni hagyjuk. A következő melegítésnél
hozzáadjuk a citromok levét, és 1 kg tiszta gyümölcshöz 40 dkg cukrot számítva
újraforraljuk, most 30 percig. Kisebb üvegekbe töltve száraz dunsztba tesszük.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »