hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ész a fontos
Szőke nők demonstrációja

2004. 11. 29.
– Mikor született meg a kezdeményezés ötlete, kiktől származik, és minek kapcsán tüntettek az imént?– Három hete találtuk ki, amikor megnyitott az a szórakozóhely… a Blondy. – És Ön személy szerint milyen diszkriminációkat tapasztalt meg a hajszíne kapcsán?– Erre nem tudok válaszolni …  (Tímár Krisztina, a Szőke Nők Mozgalma a Negatív Megkülönböztetés Ellen csoportosulás szóvivője)

Demonstrációt rendezett a Szőke Nők Mozgalma a Negatív Megkülönböztetés Ellen névre hallgató, internetes berkekben verbuválódott kezdeményezés. A megmozdulás célja, hogy felhívják a figyelmet a szőke hajszínnel bíró hölgyeket nap mint nap érő kritikákra. Az érintett szőkék számára tudniillik akkor telt be végképp a pohár, amikor a tudomásukra jutott, hogy egy újdonsült szórakozóhely, a II. kerületi, a vicc kedvéért csak és kizárólag szőke kolleginákat alkalmazó Blondy Revival Cafe Club a reklámszlogenjében újfent rajtuk köszörüli a nyelvét. A harcos amazonok az Esélyegyenlőségi Hivatal portájának folyosóján követelték a jogaikat a huszonkilenc éves logisztikai asszisztens, Tímár Krisztina vezényletével. 

Első blikkre óhatatlanul úgy tűnik: a sajtó nagyobb érdeklődést tanúsított a "tünti"-vel kapcsolatosan, mint maguk az érintettek. Egy női magazin helyszínen meginterjúvolt újságírónője szerint a szőkés viccek inkább egy konkrét nőtípust képviselnek, mintsem a hajszínre vonatkoznak, és neki személy szerint sosem voltak hasonló problémái. A szűk negyedórás késéssel, ám annál harciasabb kiállással bemasírozó tizenöt fős szőke hölgyfelvonulást intenzív sajtóérdeklődés kísérte. Tímár Krisztina és a tüntetés résztvevői kifejtették, hogy olyan országban szeretnének élni, ahol nem erény, hanem bűn mások lejáratása, és kirekesztés-mentes a közélet. A szóvivő azt is kihangsúlyozta, hogy a szőkék éppen annyira értelmesek és rátermettek, mint mások, és sérelmezte, hogy sorstársait diszkriminálják a munkahelyeiken, a zöldségesnél és a benzinkútnál is, de arra, hogy ez milyen formában történik, már senki nem adott választ. 

Ám ha valaki elég rátermettnek bizonyult ahhoz, hogy a túltengő sajtójelenlét ellenére bepillantást nyerhessen a sötétkékkel pingált transzparensek tartalmába, a következő gyöngyszemek szolgálhattak számára örök tanulságul: "Szőkék vagyunk, nem hülyék. Az eszemért szeress. Emberek vagyunk, nem csak szőke nők. Egyenlő esélyt a szőkéknek!" 

Kisvártatva fény derült arra is, hogy Szabó Szilvia esélyegyenlőségi helyettes államtitkár készen áll arra, hogy átvegye a hölgyek által megfogalmazott petíciót. A művelet elvégzése után az aktivisták, főszónokukkal egyetemben, csapot-papot hátrahagyva vonultak át az "inkriminált" szórakozóhely elé elégtételt venni: azaz tojást és tortát dobálni. Tímár Krisztinát – aki sértődötten, ám annál határozottabban rohant el a helyszínről – a sajtó jelenlévő képviselői is képtelenek voltak szóra bírni az ügy kapcsán.

Ha igaz a hír, hogy valójában a Blondy bár reklámfogása volt a tüntetés, akkor bátran kijelenthető, hogy remekre sikeredett. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!