hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boldogság a megfázás ellen

2003. 10. 13.
A boldog és nyugodt emberek kevésbé kapják el az influenzát és a náthát, legalábbis ezt támasztják alá a kutatási tapasztalatok. 



Az elégedettség hatékony ellenszérum 

Nem új kelet? felismerés, hogy számtalan egyéb tényező mellett az idegi és kedélyállapotunk erőteljesen képes befolyásolni szervezetünk betegségekkel szembeni ellenálló képességét. Legutóbb a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem vizsgálata során derült ki, hogy az optimista emberek kevésbé fertőződnek, és kevesebb tünetet produkálnak, mint a pesszimisták. Sőt: akik depressziósak, idegesek vagy feszültek, jobban szenvednek a megfázás kellemetlen tüneteitől. Az említett kutatás során az orvosok mintegy háromszáz önkéntes orrába fecskendeztek rhinovírust, miután többhetes interjúk során felmérték az alanyok érzelmi állapotát.

Az elkövetkező öt nap alatt megfigyelték, kire hogyan hat a vírus. Kiderült: az optimisták kevésbé fertőződtek meg, vagy ha mégis, akkor enyhébbek voltak náluk a tünetek, a betegség lefolyása. A kutatás vezetője, dr. Sheldon Cohen szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az optimizmus összefügg az átlagos megfázással szembeni ellenállóképességgel. A pozitív szemléletmód, az életöröm erőteljesen befolyásolja az immunrendszer védekezőképességét, sőt az is valószínű, hogy a víg kedély más fertőző betegségek kockázatát is csökkenti. "Az immunanyagok kiválasztása – írja a Psychosomatic Medicine folyóiratban közölt beszámolóban – bizonyos fokig azoknak a hormonoknak a hatása alatt áll, amelyeket különböző érzelmek hatására termel a szervezet. Úgy tűnik, a boldog emberek hormonjai megvédik őket a megfázás tüneteitől akkor is, ha a vírus már bennük van." 

A kutatók szerint a jelek arra utalnak, hogy a stressz – illetve a hajlamosság a túlzott idegeskedésre, szorongásra – hatással van az immunrendszerünkre, mert ha az embert nem kínozza stressz, gyorsabban legyőzi a betegségeket. Valószínűleg ugyancsak azért, mert az agyban található vegyületek erőteljesen befolyásolják az immunrendszer működését. 

Érdekes adalék, hogy a World Values Survay nemzetközi kutatóintézet felméréseiből az derül ki, hogy a volt szocialista országok, köztük hazánk lakossága is a világ legboldogtalanabb népeit alkotják. A boldogság – akárcsak a depresszió – nem igazán függ az életszínvonaltól, ugyanakkor a működő demokráciákban általában jobban érzik magukat az emberek. Honfitársainknál jóval több örömöt találnak az életben még a fejlődő országok lakosai is, így például Nigéria, Banglades, India vagy a latin-amerikai térség lakosságát a mienkénél sokkal több vidámság jellemzi. Az életükkel legelégedettebbek pedig a protestáns nemzetek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!