hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hol tart a belsőépítészet?
Kiállítás az Iparművészeti Múzeumban

2003. 07. 14.
A fiatal belsőépítész lendületével szedtem kettesével a lépcsőfokokat az Iparművészeti Múzeumban vasárnap. A belépőjegy hatszáz forint, ami minden kiállításra érvényes. Nyolc órát bolyonghattam volna vele az épületben, ha 10-kor érkezem. Egy kiállítás miatt nem kell idelátogatni, biztos van az épületben másik is, ami friss, és új     élményt ad bárkinek.



A ceglédi strand- és fürdőépület. Tervező: Illés Attila Fotó: i.d. Stúdió

A színes üvegek és súlyos óraszerkezetek mellett A design varázsa cím? kiállítást a kifelé vezető útra be is terveztem, miután lendületes érkezésemet egy gyönyör? Daimler– Chrysler modell megtörte egy pillanatra, amikor a magasföldszintre felérkeztem. Céltudatos voltam és izgatott: kiknek a munkáival találkozom a második emelet kupolatermében? A példaképeimmel? A szakmám nagyjaival, akik az utca emberének elmondják a munkájukról, amit tudni kell? Helyettem fogalmazzák meg, hisz én még csak a válluk mögül figyelem, amit a kérdezett válaszol. 

A kiállítás címe: Hol tartunk? Húsz mai magyar iparművész szerény, tőmondatos választ próbál adni az augusztus 10-éig kifüggesztett tablókon. A kiállítás anyaga kiadványként megvásárolható a helyszínen ezer forintért a teljesség igénye nélkül. 

A tablókon kívül bútorok vesznek körül minket a teremben, amelyeket a belsőépítészeti terek meghatározó elemeiként készítettek. Hogyan lesz a harmónia teljes? Ha még az ajtókilincset is a belsőépítész tervezi meg a házban? Biztos felmerül egy-két kérdés, amint az egyedi megoldásokat szemléljük. Ajtók, székek, asztalok, lámpák. Sokan nem is gondolják, hogy mindezeknek a létrejötte egy ember komoly szellemi munkájának eredménye.

A tárlat nagyon időszerű. Egy szakma bukkan elő a forgatagból. Kiderül, mindenhol jelen vannak a munkájuk által. Végre mindenki megfogalmazhatja a belsőépítész munka- és szerepkörét. Miután végignézi a kiállítás anyagát, és gondolkodva eljut a kijáratnál az egyedi lámpákig, biztos a megvilágosodás: tudja, kikkel áll szemben. Tudja, hol tartanak és merre. Ezek az emberek nem lakberendezők, de azok is. Nem építészek, de ők is a tér alkotói. Biztos küzdenek, hogy életben maradjanak és fejlődjenek, de ki nem? Hiszen ismertük őket eddig is. Véletlenül épp a legkedvesebb bankunk, éttermünk,
kávéházunk is ott van a képeken az ő nevük mellett. Tervezőasztalukról felszabott pauszpapírokon voltak megrajzolva a kivitelezők által létrehozott terek. Nem mindenki tervez és alkot ilyen látványos dolgokat, de amit ők létrehoznak, az nem az övék többé. Az eredmény a kiállítást megtekintőké. 

Olyan dologra vállalkoztak munkájukkal, ami az utca emberét kimozdítja a szürke aszfalthangulatból, ha belép egy épület előcsarnokába. A külvilág azonnal megváltozik. 

A belső teret a használónak alakítják ki. Az iparművészek mindenkit megszólítanak a kérdésükkel. A választ nem egymástól várják ebben az esetben. 

A vendégkönyvbe próbáltam okosat írni, de csak röviden. A földszinti autócsodák 10-éig megvárnak még. (A design varázsa cím? kiállítás egy évszázad válogatott szépség? autóit mutatja be az Iparművészeti Múzeum földszintjén.) A múzeum hétfőn zárva tart.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!