Bár némi vélemény a dolgokról, azok színezetéről felismerhető azért, ha máshol nem, a válogatás arányaiban. A WP "világképének" például ismét meghatározó része a fejlett Nyugat és a harmadik világ életmódjának összevetése. Az arizonai Sun City nyugdíjasváros joviális üdülőképeit pár méterrel a Sierra Leone-i vakok iskolája és a pakisztáni menekülttábor középkort idéző képei előzik meg. Látjuk, ahogy az első világ kikapcsolódik, majd időnként ellenkultúrát teremt – a szemeteskukák, kopott hátsó udvarok vidékén űzött berlini "turbógolf" szellemes elitparódia. Ám ugyancsak látnunk kell az afrikai vízárus kislányt túlélés közben és a fanatikus harcot a járványos gyermekbénulással, a mifelénk múlt idej? veszedelemmel.
És itt vannak az erőszak, a legjellemzőbb kórcsoport képei. Legelsőnek szeptember 11-e, a hiteles jelzővel illethetetlen dátum már nagyon mélyre vésődött kockái. A tűz elől alázuhanók, a romok alól kihozott, már éppen nem élő tűzoltó-lelkész, a több centis portakaró a világfőváros patinás öltönyein. És utánuk a koszovói fajgyűlölés, a boszniai tömegsír, az életért könyörgő tálib harcos meglincselése és az antiglobalista tüntetésen fejbelőtt ifjú olasz elfolyó vére a kockakövön. A fájdalom múlt évének e körkapcsolását ugyan nem lehet rangsorba állítani, mégis jogos, hogy éppen ama szeptemberi reggel fotói nyitják a kiállítást. Sőt kikerülhetetlenek a patinás terembe lépő látogató számára. Mint a kegyetlen iniciálé egy fájdalmas krónika kezdetén. (Pálfy Gyula)
2002. 10. 31. (VI/44)
