hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Franciaország házhoz jön

2001. 10. 07.
A Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülete 1994 novemberében napvilágot látott alapító hitvallása értelmében támogat minden olyan kezdeményezést, amely árnyalja, pontosítja, összetettebbé teszi a franciák Magyarországról alkotott képét. 

Ennek szellemében veszi kezdetét a fővárosban október tizenegyedike és
tizenharmadika között megrendezésre kerülő Francia-Magyar Partnerségi Fórum, mintegy húsz francia illetőség? vállalat bevonásával. A rendezvény nyilvános megnyitójára a M?csarnok kiállítótermében kerül sor, a belépés díjtalan. Minden jelenlévőnek lesz lehetősége arra, hogy mind a hazai, mind a francia kultúra étel- és italkülönlegességei között – egy rövidke kóstolás erejéig – önfeledten csemegézhessen. A megmozdulás a két kultúra gasztronómiai, kulináris érdekességeinek izgalmas felfedezése mellett elsősorban a két ország kereskedelmi, gazdasági, politikai, üzleti kapcsolatainak elmélyítését tűzte ki céljául. Az érdeklődők szakmai fórumokon, gondolatébresztő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, s alkalmuk nyílik különféle információk megszerzésére is, például cserediákok utazási lehetőségeiről is bővebben tájékozódhatnak. (T. G.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!