hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A zene emlékhelyei

1999. 10. 02.
Kocsis Katalin a nagykanizsai városi könyvtár zenei könyvtárosa. A kanizsaiak azonban nemcsak innen ismerik: a nyolcvanas évek végétől 1996-ig rengeteg televíziós és rádiós zenei témájú műveltségi versenyen vett részt, amelyeknek zömét meg is nyerte. Kulturális területen végzett munkájáért tavaly januárban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át Göncz Árpádtól, áprilisban pedig Nagykanizsa városa jutalmazta Pro Urbe díjjal.



Zenetörténeti Múzeum Budapesten

A zenei vetélkedők, az azokra való felkészülés rengeteg tényanyag megtanulását
igényelték, ezért Kocsis Katalin úgy döntött, nem hagyja ezeket a feledés homályába
veszni, és összeállít egy könyvet Zenei emlékhelyek Magyarországon címmel.

– A "zenei emlékhelyek" kifejezés nagyon sokrét?: ma még létező vagy már
megsemmisült házakat, épületeket, objektumokat jelent, amelyeknek valamilyen módon köze
van a zenéhez vagy a zenészekhez: zeneszerzőkhöz, előadókhoz, híres zenei eseményekhez
– mondja. – Ezek között vannak magánházak, ahol egy-egy zeneszerző született,
lakott, utazásai közben megszállt vagy meghalt. Vannak kifejezetten zenei intézmények,
színházak, koncerttermek, ahol különböző rendezvények zajlottak le, illetve egyházi
épületek, kolostorok, amelyek szintén kötődnek a zenéhez. Nagyon érdekes csoportját
adják ezeknek az épületeknek a szállodák, fogadók, éttermek, kávéházak, amelyek
egy-egy zenésznek törzshelyül szolgáltak vagy estélyt, bankettet rendeztek ott a
tiszteletére.

– Hogyan fogalmazódott meg a gondolat, hogy mindezeket összegyűjtse?

– A televíziós vetélkedők kapcsán különösen két zeneszerzővel
foglalkoztam részletesen: Erkel Ferenccel és legutoljára Liszt Ferenccel. Elkezdtek érdekelni
azok a helyek, ahol ők személyesen jártak. Például, amikor egyszer Pesten jártam,
egy Nádor utcai házon megláttam egy emléktáblát, amin ez állt: "Ebben a házban
volt Liszt Ferenc első pesti lakása." Vagy ott van az Astoriával szemben az a nagy,
hipermodern üzletpalota, ahol valamikor a első magyar nyelv? színház állt, amelyet
1840-től Nemzeti Színháznak hívtak. Sokáig Erkel volt ott az első karmester, ott
mutatták be először a Hunyadi Lászlót, majd a Bánk bánt. Ugyanebben a színházban
volt Liszt egyik hatalmas jelentőség? koncertje, amikor a magyar nemesektől egy díszkardot
kapott. Szóval eszembe jutott, hogy tudomásom szerint nincs olyan kiadvány, amely
ezeket egy kötetben tartalmazná, és elhatároztam, hogy megkísérlem összegyűjteni a
fontosabb helyeket az országban.

– Milyen formában szeretné közkinccsé tenni ezt a gyűjteményt?

– Legszebb álmaimban a végeredmény egy könyv lenne, de ettől még messze
vagyok. Most már látom, hogy magát a munkát meg tudom csinálni, főleg akkor, ha áldozok
rá pénzt és jónéhány napot, hogy több helyre elutazzam kutatni. De hogy ebben a
mai, meglehetősen humánkultúra-ellenes világban lesz-e belőle tényleg könyv, az már
nehezebb kérdés. Igazából ezt az anyagot CD-ROM-on is el tudnám képzelni, akkor még
több képet fel lehetne használni, és az egyes házakhoz, épületekhez fűződő konkrét
zenéket is alá lehetne tenni. Csak ez sajnos nem egy olyan téma, amiért tolonganának
a szponzorok.

– Miért tartja fontosnak ezt a munkát?

– Egyrészt, mert szerintem érdekes kiadvány lenne a zenével valamilyen módon
foglalkozók, vagy csak az ilyen témák iránt érdeklődők számára. Másrészt,
nagyon sok emlékhelyről például az illető zeneszerzővel foglalkozó könyvből sem
lehet pontosat megtudni. Az osztrákok minden házat megjelölnek, ahol mondjuk Mozart
vagy Beethoven élt, és nagy becsben tartják őket. Nálunk ez nem minden esetben van így.
Például nem köztudott, hogy hol halt meg Erkel vagy egyáltalán hol, merre lakott
Pesten. Sokan nem tudják róla, hogy a Velence kávéházba mindennap eljárt, mert
nagyon szeretett és tudott is sakkozni, és ebben a kávéházban működött a Pesti
Sakk-Kör, amelynek ő körülbelül harminc évig az elnöke volt. Az sem köztudott,
hogy a Váci utcában található, úgynevezett Újvárosháza épületében kapott szívrohamot,
és halt meg Hubay Jenő világhír? heged?művész és pedagógus, és még sorolhatnám.
Nos, ezek a helyek most mind egy kötetben lennének hozzáférhetők, az igazán közismertek,
és azok is, amelyeket valósággal úgy kell előásni a szakirodalomból. Ezeket is
fontosaknak tartom, csak éppen nem jelöli őket emléktábla. Ez az emléktábla-kérdés
egyébként nagy káoszt mutat: amellett, hogy sok igazán fontos hely nincs megjelölve,
vannak hibás szövegű, hibás adatú emléktáblák is. Egy ilyen kiadvány talán ahhoz
is hozzájárulna, hogy a zenei emlékhelyekre a jövőben ebből a szempontból is
nagyobb figyelmet fordítsanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!