hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Játék, küzdelem, élmény
Harmadszor léptek pályára Budapesten a tenisz klasszikusai

2010. 11. 05.
Taróczy Balázsnak köszönhetően különleges él­ményhez jutottak azok, akik a csípős őszre és az elmúlást jelző sárga falevelek hullására nem figyelve  szombat délután a Papp László Arénát vették célba. Egykori kitűnő teniszezőnk ismét nagyot alkotott. A harmadik alkalommal általa szervezett Tennis Classics „előadása” a korábbiaknál is látványosabbra sikeredett. Nagy elismerést jelent ez, tekintve hogy az előző két évben vendégünk volt Borg, McEnro, Edberg, Cash, Muster, Leconte, Noah, Ivanisevics és Vilás is. Azonban piciny hazánkban most először „lövöldözött” egymásnak két TOP 10-es játékos.

Taróczy Balázs újított. Sikerrel. Minden korosztály igényes élményhez juthatott, és különleges csemegét jelenthetett, hogy három magyar teniszező is szerepet kapott a gálán. Az idén is nagy neveket felvonultató menübe való beillesztésük remekül sikerült, s így a látvány élménye mellett szurkolhattunk is.
Két páros és két egyéni mérkőzésre került sor. A bevezető páros mérkőzésen a háló egyik oldalán a Temesvári Andrea és Mansur Bahrami alkotta vegyes páros állt, míg a másik oldalon – tán a jövő nagy vegyes páros ígérete – Szávay Ági Fucsovics Marcival sustorgott. Ketten együtt épp túl vannak a negyvenen. Hosszú idő után milyen jó volt látni Temesvár Andit! Top formában volt megjelenésében és játéktudásban is. Andrea volt 7. is a világranglistán  –  ez a legelőkelőbb magyar helyezésnek számít –, és Navratilovával párosban Roland Garros-bajnoknak mondhatja magát. 21 évesen egy bokasérülés megtörte pályafutását. Teniszakadémiáján sok csöppségnek ad ütőt a kezébe, és szeretteti meg velük ezt a nagyszerű játékot. Párjának, Bahraminak ugyan „csak” 31. volt a legjobb világranglista-helyezése, de valamiben egyedülálló a világon: ő a legnagyobb teniszlabdazsonglőr. Roger Federer szerint „muszáj látnod, mert ő tudja a legmulatságosabban bemutatni ezt a sportot”.
A másik oldalon Szávay Ági a mi lányunk, aki volt 13. a WTA-listán, most éppen a 36., de a benne rejlő képességek lehetővé teszik, hogy TOP 10-es játékos lehessen – mondta ezt róla Mats Wilander. Mostani párja Fucsovics Marci,  Wimbledon 2010. évi junior bajnoka, akinek nagy esélye van arra, hogy újra minden sportszeretőt oda ültessen a képernyő elé. Ahogy ezt ilyenkor írni szokták, a fellépők a játék minden szépségét bemutatták, megcsillogtatták, és ez valóban így is volt! A mi fiataljaink kicsit megrázták a végén magukat és nyertek. Reméljük, még nehezebb feladatot is rájuk lehet majd bízni.
Következett a ’80-as évek két teniszhérosza. Mats Wilander valójában fiatal szenior, nem csak megjelenésében, a játékában is. A 46 éves jeles szakkommentátor hétszer volt Grand Slam-bajnok. Wimbledonban „csupán” párosban sikerült nyernie. 33 egyéni ATP-torna­győzelme azt jelzi, hogy a ’80-as évek domináns teniszezője volt. A háló túloldalán a korábban Rettenetes Ivánnak becézett Lendl lengette ütőjét. A krónikák szerint minden idők egyik legfényesebb teniszcsillagáról van szó. Vele kezdődött a „power tennis”. Nyolc Grand Slam-trófea sorakozik a vitrinjében, 1310 profi mérkőzéséből 1071-et megnyert, 94 ATP-győzelménél csak Connors nyert többet, és 270 héten keresztül vezette a világ ranglistáját (ennél többet csak Sampras és Federer álldogált az élen). Wilander évek óta rendszeres résztvevője a szenior versenyeknek, míg Lendl tizennégy évig hátfájdalmai miatt spájzolni volt kénytelen a teniszütőjét. Ennek ellenére ízelítőt adott őstehetségéből, bár végül a párharcból a svéd jött ki győztesen – ezzel javított valamit a számára kedvezőtlen 7/15-ös egymás elleni mérlegen.
A fő mérkőzésen a jelenlegi világranglista 5. és 6. helyezettje került szembe egymással, amire a tenisz hazai történelemkönyvében még nem találhatunk feljegyzéseket. A 26 éves Robin Söderling 193 centiméter magas és 87 kiló, míg a nála egy évvel fiatalabb cseh Tomás Berdych vonatkozó adatai: 196/91. Ranglistahelyezésükhöz méltóan a legutolsó találkozójuk a Roland  Garros elődöntője volt. Akkor a bomba formában játszó – az előző mérkőzésén Federert búcsúztató – Söderling nyert. Bár mostani találkozójuk „csupán” egy bemutató mérkőzés volt, mindez a labdamenetekből kevéssé tűnt ki. A nézők az eddig látottakhoz képest mintha egy másik sportágban gyönyörködhettek volna. Ugyanis a képernyő és az élő tenisz között nagyjából  annyi a különbség, mint egy utazási prospektus lapozgatása és a helyszínre utazás között. Akik a pályához közel és oldalról követték az eseményeket, másnap izomlázra számíthattak, ha megpróbálták követni a labdameneteket. A küzdelem – mert amit bemutattak, minden volt, csak nem barátságos mérkőzés – döntően adogatásból és adogatás fogadásából állt, esetenként néhány labdamenetből. A mérkőzést két kiegyenlített és szoros játszma után Tomáš Berdych nyerte.
A befejező páros mérkőzésen a Lendl–Fucsovics duó a Wilander–Bahrami kettőssel közösen adta a habot ehhez a különleges tenisz-tortához. Az egyik labdamenet után Iván egy labdaszedő fiúcska kezébe adta ütőjét, és a nagyszámú közönség örömére a pici fiú ügyesen ütögetett az iráni-francia Bahramival.
Csak reméljük, hogy Taróczy Balázs 2011-re talán egy ATP-tornával ajándékozza meg a sportot és teniszt szerető magyar közönséget.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!