Schumacher visszatérése nem éppen úgy sikerült, ahogy azt a legtöbb szurkoló remélte. A hétszeres világbajnok pilótának tizenhét futam után már nincs reális esélye arra, hogy 2010-ben megszerezze a nyolcadik világbajnoki címét. A hétvégi Brazil Nagydíj előtt a világbajnoki pontverseny kilencedik helyén áll 66 ponttal, és 165 ponttal van lemaradva az élen álló Fernando Alonsótól. A legjobb eredménye a 2010-es szezonban három negyedik hely, míg csapattársa, Nico Rosberg ennyiszer állt már a dobogó legalsó fokára.
Mi lehet a probléma? Mi történt a három év alatt? Hogy lehet az, hogy 41 évesen az ember már nem tudja felvenni a versenyt a 21-22 éves fiatal titánokkal? Mi az, ami elkopik 40 éves kor környékén, ami még egy huszonévesben benne van?
A szakértők közül sokan azt mondják, hogy a teljesítményben igenis közrejátszik a kor, pontosabban az, ahogy a versenyző egy-egy manőver negatív kimenetelét látja. A fiatalabbak bátrabbak és vakmerőbbek, akinek viszont már van egy egzisztenciája, életműve, amit felépített, előfordul, hogy óvatosabb. Ez az egyik lehetséges magyarázat.
Ross Brawn, aki Schumacher csapatfőnöke, illetve mérnöke volt a Ferrarinál a nagy sikerek idején, és most is vele dolgozik a Mercedesnél, rögtön védelmébe vette a hétszeres bajnokot: „Ha egy újoncról lenne szó, akkor igazat adnék a kritikusoknak, és valószínűleg azonnal kirúgnám, látván az idei teljesítményét. De mivel Michael Schumacherről van szó, és látom azokat a telemetriai és számítógépes adatokat, hogy Michael hogyan megy be egy kanyarba, hogyan használja az autót a határon, simán megállapíthatjuk, hogy a reakcióideje cseppet sem kopott a fénykorához képest” – magyarázta a szakember.
Brawn úgy véli, hogy a német versenyző nem felejtett el vezetni a hároméves kihagyás alatt, csupán arról van szó, hogy egyszerűen nem fekszenek neki a Bridgestone szokatlan első gumijai. „Úgy gondolom, hogy igen különösek az első abroncsok, nem úgy viselkednek, mint azt az ember elsőre várná tőlük. Ennek oka, hogy megváltoztak a keverékek, mi pedig nem tudunk úrrá lenni a helyzeten. Szerintem Nico (Schumacher csapattársa – a szerk.), mivel részese volt a gumik változásának, nagyon képzett, és tehetséges az abroncsok használatában” – jegyezte meg Brawn.
Michael Schumacher az idei rossz szereplését egyértelműen a Brawn GP tavalyi világbajnoki címének számlájára írja. (A Brawn-csapat Jenson Buttonnal megnyerte ugyan a tavalyi világbajnokságot, ám idén már nem indult, ugyanis a Mercedes vásárolta fel több mint 75 százalékát.) „Nincs mit szépíteni, ezt a kocsit készen kaptuk, a tavalyi alakulattól maradt ránk. Semmi közünk a fejlesztéséhez, ezért Nico és én kénytelenek voltunk jó néhány dologban kompromisszumot kötni” – nyilatkozta Michael Schumacher. Az autót tavaly Button ízlésének megfelelően fejlesztették és állították be. Mivel a brit világbajnok leginkább az alulkormányzott kocsival tudott eredményes lenni, így a túlkormányzottságot kedvelő Schumacher nem véletlenül szenved a versenyek alatt.
A német pilóta szerint is a gumik okozzák a legnagyobb fejtörést. „Az abroncsok viselkedése igazán nagy problémát okoz a számunkra, mivel az autó egyáltalán nincs összhangban sem a gumikkal, sem a pilótákkal. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, mert nem akarjuk, hogy jövőre egy hasonló helyzettel találjuk szembe magunkat – mondta Schumacher. – Ha egy pillantást vetek a táblázatra, akkor egyértelmű, hogy nem lehetek elégedett az ott látottakkal. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy miért ekkora a hátrányunk a többiekkel szemben. Jól érzem magam a csapatnál, és biztos vagyok benne, hogy jövőre versenyképesek leszünk” – jelentette ki a hétszeres világbajnok.