hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Továbbra is Klicsko-éra a nehézsúlyban

2009. 01. 01.
Múlt szombat este került sor arra a nehézsúlyú profi boksz címmérkőzésre, amelyen összesen három nemzetközi szervezet öve volt a tét. A németországi Mannheimben a háromszoros világbajnok Vlagyimir Klicskónak a korábban kétszeres bajnok Hasim Rahman ellen kellett bizonyítania, hogy továbbra is érdemes a neves szervezetek öveire.

A fiatalabbik Klicsko fivér a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO), és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nehézsúlyú világbajnoka egyszerre. Eredetileg Alexandr Povetkin olimpiai bajnok lett volna a kihívója az ukrán klasszisnak, azonban bokaszalag-szakadása miatt a K2 Promotions meghívását elfogadva a 36 éves amerikai Hasim Rahman ”ugrott be” helyette, aki rekordjából (46 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen) az egyik győzelmét Lennox Lewis ellen szerezte még 2001-ben. Az igen egyoldalú összecsapáson a jól bevált, egyesek szerint már unalmas balegyenesek meghozták a eredményt Klicskónak. Már a 3. menetben a kötélhez szorította ellenfelét, aki kettős fedezék mögül folyamatosan próbált olyan helyzetbe kerülni, amelyből elindíthat egy támadást. Erre nem hagyott lehetőséget a „jegesen” játszó ukrán. A 6. menetben az addigi sűrű balegyeneseket és fogásokat egy iszonyatos erejű balhorog követte, amelytől Rahman megingott, de a mozgást széttördelve kihúzta a menetet. A pihenő után még kiállt a 7. menetben, de a gongot már nem kellett megvárnia. Tony Weeks mérkőzésvezető Rahman egészségét védve véget vetett az összecsapásnak, így Vlagyimir Klicsko technikai KO-val megszerezte zsinórban a 10. győzelmét. A rendkívül gyengén küzdő Rahman valószínűleg egyhamar nem jut címmérkőzéshez, ugyanis a Lewis elleni győzelmét is sokan csak egy „lucky punchnak”, azaz szerencsés pofonnak tulajdonítják. Az ökölvívás szakemberei szerint egy bokszoló annyit tud nyújtani, amennyit engednek neki. Ezek szerint Vladimir semmit nem engedett. Az Alexandr Povetkin ellen elrendelt mérkőzés előtt ez könnyed bemelegítésnek számított Vova számára. Utoljára 2004-ben, Lamon Brewstertől kapott ki, azóta azonban nem talált méltó ellenfélre. A folyamatos győzelmek során olyan kiválóságok mutatóit rontotta, mint Samuel Peter vagy Chris Byrd – akitől az IBF-övet szerezte meg–, korábbi legyőzője, Lamon Brewster, valamint Szultan Ibragimov. Eddig ötvenöt mérkőzéséből ötvenkettőt nyert meg, negyvenhatot kiütéssel.

Vlagyimir Klicsko bátyja, a 37 éves Vitalij ez év októberében tért vissza a nem túl sikeres politikai karrierből a boksz világába. A Boksz Világtanács (WBC) addigi világbajnoka, a színes bőrű Peter Samuel ellen szállt a ringbe, akitől öccséhez hasonló könnyedséggel sikerült elnyernie ezt az övet. Így a Klicsko testvérek jelenleg négy nemzetközi bokszszervezet világbajnoki övét birtokolják egyszerre. Az ökölvívás kedvelői szerint elég szegényes a felhozatal a nehézsúlyú bokszolók világában, amelyet egyértelműen ural az ukrán testvérpár. Egyesek a cirkálósúly vitathatatlan bajnokában, a még csak egy nehézsúlyú mérkőzést játszott David Haye-ben vélik felismerni a lehetséges ellenszert a testvérpár egyeduralma ellen. Vitalij Klicskóval várhatóan a londoni O2 stadionban mérheti össze erejét az önbizalomtól duzzadó brit bokszoló. Már javában zajlik a nagy összecsapásokat megelőző üzengetés, amelynek során Haye egy olyan képet küldött kihívottjának, amelyen testvére, Vlagyimir levágott fejét tartja a kezében. „Nehéz az érzéseimről beszélnem. David Haye a testvérem fejével a kezében nevet, ezzel átlépett egy határt. Fizetnie kell a fotóért, a ringbe pedig jeges szívvel lépek majd” – mondta Vitalij Klicsko. Az összecsapás azonban akadályokba ütközhet, ugyanis a WBC úgy határozott, hogy nem választhatja meg első ellenfelét Vitalij, hanem eredeti kihívójával, Juan Carlos Gomezzel kell megmérkőznie. A következő év egyik legjobb meccsének számító David Haye – Vitalij Klicsko összecsapás megvalósulásának érdekében le kell mondani a WBC világbajnoki címéről az idősebbik fivérnek – közölte a hírt Bernd Boente, a Klicsko fivérek menedzsere. Vitalij októberi lendületes visszatérése utána a neves promóter, Don King azonnal egy Lennox Lewis elleni mérkőzésről beszélt, a testvérpár azonban az orosz Nyikolaj Valujevet, a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnokát szeretné kihívni. A Klicsko testvérek egyik álma már megvalósult: mindketten világbajno-koknak mondhatják magukat. A másik álom eléréséhez – hogy minden jelentős övet egyszerre birtokoljanak – Valujeven keresztül vezet az út.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!