hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brazil dráma
Minden idők legizgalmasabb F1–döntője

2008. 11. 12.
A Forma–1 évzáró futamát Brazíliában rendezték, és a versenyt a brazil Felipe Massa nyerte, ám mégis csalódottan szállt ki a vezetőfülkéből.

A Forma–1 szabályainak értelmében a versenyeken elért helyezésekért a
versenyzők pontokat kapnak. Az első helyért 10, a további pozíciókért 8, 6, 5,
4, 3, 2, illetve 1 pont jár. Az év végén ezeket a pontokat összegzik, és a
legtöbb pontot összegyűjtő pilóta lesz a világbajnok. 2008-ban 18 futamot
rendeztek, és szó szerint az utolsó pillanatig nyitott kérdés volt a bajnoki cím
sorsa.

A brazíliai Interlagosba a legnagyobb esélyes, Lewis Hamilton 7 pontos előnnyel
érkezett a hazai Felipe Massához képest. A brazilnak egyetlen dologra kellett
összpontosítania: tökéletes versenyzéssel megnyerni a versenyt, és reménykedni
abban, hogy a brit az ötödik helynél hátrább végez. Így is tett: a Ferrari
csapat, a családja és egy egész nemzet támogatásával rajt-cél győzelmet aratott.
Eközben riválisa az ötödik hely környékén bóklászott, állandó számolgatásra
késztetve a nézőket.

Az élet azonban nagyobb drámát írt, mint amit valaha el tudtunk volna képzelni.
A már visszavonult, hétszeres világbajnok, Michael Schumacher azt írta
honlapján, hogy ilyet még nem látott sem pilótaként, sem nézőként. A futam
végére Interlagosban eleredt az eső. Két körrel a leintés előtt Hamilton autója
szinte irányíthatatlanná vált, és az addig mögötte haladó Sebastian Vettel
átvette tőle a bajnoki címet érő 5. helyet. A brit később elmondta, ekkor úgy
vert a szíve, hogy azt hitte, felrobban. Akármit tett, nem tudta visszaelőzni a
németet. Eszébe juthatott – amit szinte korábban az összes szakújság megírt –,
hogy a tavalyi szezon végén miként herdált el 12 pontos előnyt két futam alatt,
ezzel megajándékozva Räikönnent a bajnoki címmel. Massa közben – világbajnokként
– áthaladt a kockás zászló alatt, euforikus örömöt okozva csapatának, akik
egymás nyakába ugorva ünnepeltek.

És itt szólt közbe a sors. Az utolsó kanyarban Vettel és Hamilton meg­előzte a
4. helyen cammogó és irányít­hatatlan autójával küzdő Timo Glo­ckot, így
Hamilton végül az 5. helyre hozta be a McLarent. A helyzet kaotikus volt: a brit
pilóta a rádión keresztül, torkaszakadtából kiabált a csapatának, hogy „Megvan??
Megvan??”. Massával pedig csendesen közölték, hogy Lewis ötödik lett, így egy
ponttal ő lett a világbajnok.

Tavaly éppen ez az egy pont hiányzott Hamiltonnak, de idén ezzel beállította azt
a rekordot, amire már korábban is pályázott: A maga 23 évével ő lett minden idők
legfiatalabb Formula–1 bajnoka (eddig ezt a címet Fernando Alonso birtokolta).

Lewis Hamilton kapcsolata a McLarennel jóval korábbra datálódik, minthogy a
csapat színeiben versenyezni kezdett. Már 12 éves korában kijelentette Ron
Dennis csapatfőnöknek, hogy egyszer az ő autójával fog versenyezni, és
bajnokságot fog nyerni. 2008. no­vember 2-án beváltotta a hozzá fűzött
reményeket, ezzel meghálálva a belé fektetett munkát, támogatást. A csa­pat
sportigazgatója, Norbert Haug szerint az eredménytől függetlenül bajnokként
ünnepelték volna a britet, mivel szerintük az év közben jogtalanul vették el
tőle a belga nagydíjon aratott győzelmét, de ez már a múlté. Arról a kérdésről,
hogy a Schumacher-éra után elkezdődhet-e a Hamilton-éra, még nem akart beszélni.

A nagy vesztes Felipe Massa, aki negyven másodpercig lehetett világbajnok, a
hatalmas csalódás után nagyon sportszerűen nyilatkozott ellenfeléről. Gratulált
neki, és tudomásul vette, hogy az évad során ő gyűjtött több pontot.
Teljesítményével azonban meggyőzött minden kétkedőt, hogy nem csak a „barrichellózásra”,
azaz a csapattárs segítésére, hanem győzelemre is alkalmas. Egyébként talán pont
segítőkészségét hálálta meg Schumacher, mikor saját karrierét adta fel, hogy
segítsen a fiatal brazilnak, amiért őt segítette a Ferrarinál.

A 2008-as évad végével valószínűleg több versenyző befejezi pályafutását. Ilyen
lehet Rubens Barrichello, David Coulthard, de lehet, hogy egyes versenyzők az
idei gyengébb teljesítményük miatt jövőre munka nélkül maradnak.

A 2009-es szezonról még korai bármit is mondani, annyi azonban már
körvonalazódik, hogy Hamilton és Massa mellett még többen is ringbe szállnak az
elsőségért. Alonso a Renaulttal egyre jobb, Räikönnen is bizonyította már, hogy
képes nyerni, és a BMW sem esélytelen. Tavasszal kiderül.

Egy vagyont nyert Hamiltonnal

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!