hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hamilton és a hármas holtverseny

2008. 07. 16.
A vizes pálya és az erős szél alaposan felkavarta a mezőnyt a silverstone-i Forma–1-es nagydíjon. Hamilton győ­zelme után hármas holtverseny alakult ki a világbajnoki pontversenyben, a sze­zon második felében óriási izgalmak várhatók.

A szezon felénél Hamiltonnak (kis képünkön) ugyanúgy 48 pontja van, mint
Felipe Massának és Kimi Räikkönennek. És ez még nem minden! A két BMW is a
közelben lohol: Robert Kubica 46, csapattársa, Nick Heidfeld 36 ponttal üldözi
az élen állókat. Vajon az első három pilóta közül melyik a legfelkészültebb a
végső nagy hajrára?

Talán Lewis Hamilton? Az egyik vezető angol napilap, a The Independent az alábbi
főcímet hozta le a futam után: „Hamilton az uralkodó esőben. A győzelmével
földbe döngölte a vetélytársakat. Elhallgattatta a kritikusokat.” Hamiltont
rengeteg támadás érte az elmúlt futamokon, hogy nem kellőképpen összeszedett, és
a kritikus helyzetekben hibázik. A Brit Nagydíjon viszont bebizonyította, hogy
extrém körülmények között is versenyképes tud lenni, és talán ő volt az
egyetlen, aki végig a pályán tudta tartani az autóját. Ennek köszönheti, hogy
ismét felzárkózott a ponttábla élére.

Vagy talán a címvédő Kimi Räikkönen? Kimi az év első felében magabiztosan
vezette a pontversenyt. Mi történt azóta, talán lassult volna? Épp ellenkezőleg!
Räikkönen fölényesen vezeti a DHL Fastest Lap Trophyt, mivel kilenc futamból
haton ő futotta a verseny leggyorsabb körét. Szerencsésnek azonban nem mondható,
mivel már a második biztos futamgyőzelmét vesztette el valamilyen technikai vagy
taktikai hiba miatt. Räikkönen ugyanakkor sikeresen helytállt a nagy özönvíz
idején, amikor nem cseréltek abroncsot az autóján, vagy amikor egy leszakadó
kipufogóval és egy hatalmas lyukkal az autóján ért célba a második helyen.

Felipe Massa? Hogy fordulhat elő, hogy Massa, aki megnyerte az előző Francia
Nagydíjat, pár hét különbséggel ilyen kiábrándító versenyt fusson? Massa
pénteken még megnyerte a szabadedzést, vasárnap viszont a legtöbb kipörgést és
kicsúszást produkálva az utolsó helyen futott be a versenyen. Mentségére legyen
mondva, hogy miután pénteken összetörte autóját, valószínűleg a versenyre már
nem tudták kellőképpen összerakni a Ferrarit.

Az élcsapatok közül már mindenkinek volt egy-egy igazán jó és rossz versenye.
Räikkönen, Hamilton és Massa is éhes a győzelemre, de kis szerencsével Kubica és
Heidfeld is odaférhet a dobogóra. A következő futam Németországban lesz
megrendezve, majd augusztus első hétvégéjén egy igazán technikás pályára,
Magyarországra érkezik a mezőny, és kezdetét veszi a páratlanul izgalmasnak
ígérkező 22. Magyar Nagydíj.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!