hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bp. Honvéd: Kint is vagyunk, bent is vagyunk

2005. 10. 11.
A magyar fociban egy dolog biztos: az, hogy semmi sem biztos. Mint például a Honvéd kizárása az első osztályból. A végleges döntést a jövő hétre ígérik az illetékesek. 



Tornyi. Az idő pénz Fotó: MTI

2001 áprilisában a Honvéd akkori vezetői menesztették a csapat vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást. A szakember akkor sérelmezte, hogy munkaadói nem kívánnak számára végkielégítést fizetni, ezért bírósághoz fordult. 2004 márciusában a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 25 millió forint kifizetésére ítélte a kispesti egyesületet, a kifizetésre azonban a mai napig nem került sor. Az idén májusban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogerősen egy osztállyal lejjebb sorolta a Honvédot, és kizárta a csapatot az igazolásból, illetve az átigazolásból. A határozat végrehajtását június 15-éig felfüggesztette. A Honvéd nem fizetett, így a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) érvénybe léptette az MLSZ határozatát. Később a Honvéd engedélyt kapott az MLSZ-től az élvonalbeli szereplésre, de kötelezték a vezetőket a kamatostul immáron 40 milliós tartozás ügyvédi letétbe helyezésére. 

A kispestiek az MLSZ-nek utalták át a tréner járandóságát, a szövetségből viszont visszaküldték a pénzt a Honvédnak. Rá egy napra a liga kizárta a tizenháromszoros bajnokcsapatot a Borsodi Ligából.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága viszont keddi ülésén – a Honvéd FC Kft. rendkívüli jogorvoslati kérelme alapján – fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el. A klub kizárása továbbra is érvényben van – de nem tekinthető véglegesnek. 

Lapunk kérdésére Bozóky Imre MLSZ-elnök tagadta, hogy az ügyből kifolyólag bármiféle ellentét lenne közte és Kisteleki István ligaelnök között. Kisteleki, aki korábbi nyilatkozataiban alkalmatlannak nevezte Bozókyt pozíciója betöltésére, a Heteknek tagadott mindenféle nézeteltérést. Azt elismerte, hogy náluk "jegelték" a Honvéd-ügy aktáját, de véleménye szerint ez nem volt hatással az események kimenetelére. 

A Honvédon kívül egyébként több olyan csapat is szerepel a bajnokságban, mely tartozása vagy gazdasági helyzete miatt nem lehetne tagja az első osztálynak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!