Mint arról a múlt héten beszámoltunk, a kormány úgy döntött, nem veszi át 1,7 milliárd forintért az FTC Rt.-től az Üllői úti stadion 2016-ig szóló használati jogát, és nem költ az adófizetők pénzéből a pálya fejlesztésére. A döntés után a Nemzeti Sporthivatal vezetője, Ábrahám Attila közleményben sietett leszögezni, hogy ezzel nem
a Ferencváros ügye, hanem a stadionépítés kérdése került le a napirendről. A hivatal ugyanis kész átadni a klubnak a stadion hathektáros területének használati jogát negyvenkilenc évre, megkönnyítve ezzel a tárgyalásokat az esetleges befektetővel. Furulyás János klubelnök jelezte: olyan befektetőjelölttel is kapcsolatban állnak, akit az arénához tartozó teljes nyolchektáros terület vagyonkezelői joga is érdekelne, és vállalná a létesítmény felújítását és befogadóképességének kibővítését 22 ezer fősre. Az NSH vezetője erre úgy reagált, hogy ebben az esetben igényt tartana az esetleges befektető szándéknyilatkozatára. Furulyás János ígérete szerint ezt hamarosan megkaphatja a hivatal.
A tárgyalás folytatása az FTC Rt. számára sürgős igazán, hiszen október végégig vissza kell fizetnie a bajnoki rajthoz felvett 238 millió forintos hitelt. Felmerült, hogy esetleg a korábban a Honvédnál és a Vasasnál is (ellentmondásos) szerepet vállalt Rácz Gábor Fradi-részvényeket vásárolna – ám erre nem került sor eddig. (S. I.)
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »