hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Subaru – az élményautó

2004. 12. 20.
Ha rali, akkor Subaru, ha Subaru, akkor négykerék-meghajtás és boxermotor. Kipróbáltuk az új Forester terepjárót, és ha röviden kellene összegezni a tapasztaltakat, akkor ez egy élmény volt! Az új Forester igazi "macsó" autó, rendesen kell dolgozni benne, főleg ha valaki az általunk kipróbált 210 lóerős turbó változattal vág neki az utaknak.

A cég a Párizsi Autószalonon mutatta be a Forester terepjáró új változatát egy remek csúcsmotorral. A más modellekből már ismert, 2,5 literes feltöltős boxer 210 lóerős, nyomatéka tekintélyes 320 Nm, és végsebessége is jelentősen megnőtt a kétliteres változathoz képest. Az autó sokkal jobb, és többet tud, mint az első pillantásra látszik rajta. Városban erős koncentrációt igényel, hogy az ember ne eressze szabadjára a turbó miatt kitörni kívánó lóerőket. Olyan autó ez, amivel nehéz lassan menni, ezért fiatal vezetőknek igazából nem is nagyon ajánlható. A Forester, mint neve is jelzi, vérbeli terepjáró, előnyös formája (kocka) és magasított futóműve miatt kis hazánkban nem nagyon lehet olyan utat találni, ami kifogna rajta. Ennek ellenére aszfalton egy sportkocsi módjára viselkedik, egyáltalán nem okoz gondot a megemelt karosszéria, mivel a négykerékmeghajtás egy különleges stabilitást ad az egész autónak. Kár, hogy automata váltóval nem rendelhető, mivel a váltó kicsit nehézkes, és a hirtelen gyorsulások miatt sűrűn is kell használni. A japán technológiai precizitás egyébként az autó minden porcikáján érződik. A belső anyagok a legjobb minőségűek, semmi nem hivalkodó, és nagyjából minden a legjobb helyen van az utastérben. A futóm? sportosan feszes, az utca minden zökkenője "átjön", de ez mégsem kellemetlen, mivel lehet érezni, hogy az erős futóműnek meg sem kottyannak a budapesti kátyúk. Végül is minden budapesti autós megérdemelne egy ilyen terepjárót, ha már ilyenek az utak. Mégis inkább tapasztalt vezetőknek ajánlható a Subaru Forester, már csak az ára miatt is, no meg a turbómotor miatt, ami igencsak bele tudja nyomni az utasokat a kiváló kialakítású ülésekbe. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!