hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sporttörténelmet karcoltak a jégbe
Gretzky és Messier újra az Edmontonban játszott

2003. 12. 01.
November 22-én rendezték az 1984 és 1990 között öt Stanley-kupát nyerő Edmonton Oilers és a huszonnégyszeres bajnok, NHL-alapító Montreal Canadiens örökrangadóját, melyet a kiválasztottak csatájaként (Heritage Classic) hirdettek meg. A nyolcvanhat éves NHL történetében most először vittek szabad ég alá egy alapszakaszbeli mérkőzést. 



A történelmi találkozón Gretzky és a veteránok látványos játékot produkáltak Fotó:
NHL.com

Óriási volt az érdeklődés, a mérkőzést közvetítő CBC társaság jóvoltából 2,747 millióan látták az összecsapást, csaknem félmillióval többen, mint Wayne Gretzky utolsó NHL-fellépését. 700 ezer jegyigénylés érkezett, a belépők ára 45 és 101 amerikai dollár között mozgott. A helyszín az edmontoni Nemzetközösségi Stadion volt, általában amerikaifutball-mérkőzéseket láthatnak itt a szurkolók, de itt került megrendezésre a 2001-es atlétikai világbajnokság is. A jégpálya két hét alatt készült el.

A mínusz tíz fok ellenére az 57 ezer 167, jegyhez jutó szerencsés néző (ez NHL-rekord) láthatta a történelmi mérkőzésen, hogy a vendég Canadiens 4–3-ra diadalmaskodott. 

A rendkívüli hidegben rendezett találkozón a hokisok fülvédőt, sísapkát is viseltek, de a kispadokat is fűtötték. 

Az összecsapás előtt rendezték meg a két klub legendás hokisainak párharcát, akik közül sokan többször is elnyerték a Stanley-kupát. 

Újra Oilers-mezt húzott többek között Wayne Gretzky, és a jelenleg is aktív Mark Messier, valamint Paul Coffey és Grant Fuhr. Az ellenfélnél a jégkorongozás olyan klasszikusai léptek még jégre, mint Guy Lafleur, Larry Robinson és Steve Shutt. 

A két megasztár, Messier és Gretzky most ugyan nem szerzett gólt, de ennek ellenére az Edmonton nyerte a meccset 2–0-ra. A veterán montrealiak már most a visszavágón törik a fejüket, de Gretzky szerint egy ilyen meccs után nem árt pihenni egy évet. (VJ)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!