hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vádat emelnek a Lakers hátvédje ellen
Akár életfogytiglan is börtönbe kerülhet Kobe Bryant

2003. 10. 26.
Az október huszadikai, második meghallgatást követően Frederick Gannett, a Colorado állambeli Eagle megye bírája úgy döntött, hogy Kobe Bryantnek, a Los Angeles Lakers hátvédjének bíróság elé kell állnia. A vád a következő: a 25 éves kosaras 2003. június 30-án megerőszakolta egy szálloda hölgyalkalmazottját. Ha Bryantet bűnösnek találja az esküdtszék, akkor négy évtől életfogytig terjedő börtönbüntetés várhat rá.



Bryant állítja, "csak" házasságot tört Fotó: Reuters

Már az október kilencedikén megtartott első, előzetes meghallgatást is világméretű érdeklődés kísérte. Doug Winters, az Eagle megyei seriff hivatalának detektívje ekkor adta elő, hogy a 19 éves sértett mit mondott el neki a feltételezett nemi erőszak másnapján. Ezek szerint Kobe Bryant és a szobalány akkor találkozott, amikor a kosaras megérkezett a hotelbe. Kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük, s a szálloda megmutatása után Kobe meghívta a lányt lakosztályába, aki örömmel vette az invitálást. A lakosztályban történt meg a gaztett, mely után Bryant felszólította a nőt, hogy hozza rendbe magát és megfenyegette, hogy senkinek se beszéljen a történtekről. Ezt követően a sértett távozott a szobából, ám másnap, a fenyegetés ellenére elmesélte a történteket Winters detektívnek, és formálisan is feljelentést tett.

Bryant aki végig szinte rezzenéstelen arccal hallgatta a detektív tanúvallomását, azt állítja, nem történt erőszak, kölcsönös egyetértésen alapuló szex zajlott kettejük között, emiatt egyedül a felesége előtt kell tisztáznia magát. A háromszoros NBA-bajnok 2001 áprilisában vette feleségül Vanessa Laine-t, s idén januárban született meg kislányuk, Natalia Diamante. Népszerűsége óriási a fiatalok körében, a Teen People magazin, az America Online internetes szolgáltató, és a Fox televízió által tinédzserek számára rendezett voksoláson a tavalyihoz hasonlóan az idén is megválasztották az év férfi sportolójának.

Gannett bíró az újabb meghallgatást követően úgy találta, hogy bár az ügyész által felsorakoztatott bizonyítékok meglehetősen hiányosak, azért elegendőek ahhoz, hogy bírósági tárgyalás legyen az ügyből. Bryant ingén olyan vérnyomokat azonosítottak, melyek a sértettől származnak, és a vád bemutatta a lány pólóját is, amelyen Kobe Bryant vére található, és azokat a fotókat és látleleteket, amelyeket a feltételezett erőszak másnapján vettek fel az orvosnál. Pamela Mackey, az egyik védőügyvéd szerint a sérülések keletkezhettek akkor is, amikor a sértett az eset előtt, három nap alatt három különböző férfival létesített szexuális kapcsolatot, ami szintén bizonyítást nyert. 

Colorado állam törvényei a vád számára írják elő a bizonyítási kényszert, ám a vádemeléshez szükséges bizonyítékok mennyiségét roppant alacsony szinten szabják meg. Ennek értelmében elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy feltételezhető lehessen a Bryant által elkövetett erőszak. A hátvéd, aki július 18-a óta 25 000 dolláros óvadék fejében van szabadlábon, hétfőn edzett először együtt a Lakers csapatával. Az NBA vezetőjének, David Sternnek álláspontja szerint Kobe játszhat a ligában, mivel bűnössége nem nyert bizonyítást. Az első tárgyalás napja november 10-én lesz, amikor a Los Angeles Lakers bajnoki mérkőzést játszik Memphisben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!