hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Schumacher a legnagyobb
Barrichello: mindent a csapatért

2003. 10. 20.
Michael Schumacher, ha nem is olyan egyszerűen, mint azt az előző évek sikerei alapján vártuk volna, mégis megszerezte a 2003-as világbajnoki címet a Japán Nagydíjon. Ezzel történelmet írt, hiszen immáron hatszoros világbajnok lett a Forma–1-es versenysorozatban első pilótaként. 



Schumacher szerint sikere az egész csapat érdeme Fotó: DDPI

A német pilóta egyedülálló tettének kivitelezésében a Ferrari másodhegedűse, Rubens Barrichello sokban segített azzal, hogy megnyerte a futamot, s ezzel maga mögött tartotta a második és harmadik helyen célba érkező mcLarenes pilótákat. Kimi Räikkönen így két ponttal lemaradva az egyéni ponttábla második helyezettje lett. A Williams csapatának nem sikerült megszerezni a konstruktőri világbajnoki címet, az ismét a Ferrarié lett.

A verseny nem alakult egyszerűen, hiszen már a rajtnál a rajtrács elejéről nem a világbajnoki cím aspiránsai vágtak neki az ötvenhárom körös versenynek. Michael Schumacher három kör után a 11. helyen állt, vetélytársa Kimi Räikkönen pedig ekkor az ötödik helyről célozta meg a versenygyőzelmet. Az élen Juan-Pablo Montoya eközben éppen elhappolta a vezető helyet Rubens Barrichello elől. 

Bár a német ferrarisnak elég volt pontszerző helyen célba érnie (miközben Kimi Räikkönennek nem volt szabad győznie) ahhoz, hogy ismét világbajnokká koronázzák, nagyon hajtott előre, s ennek az volt az eredménye, hogy összeakadt a Jacques Villeneuve helyén autózó Takuma Satóval, s ennek eredményeként letört autójának első légterelő szárnya. Így a német sztárpilóta hamarosan meglátogatta a bokszutcát, ahol orrkúpot cseréltek neki, s ezzel a 19. helyen találta magát a versenybe visszatérve. 

"Nehéz év, a szezon nehéz második fele és egy nagyon nehéz verseny áll mögöttünk, életem talán legnehezebbje – nyilatkozta Michael Schumacher. A csapat és Rubens fantasztikus munkát végzett. A győzelem érzését még nem felejtettem el, amely ezúttal a csapaté. Kimerült vagyok, és nagyon büszke arra, amit elértem" – nyilatkozta az újdonsült hatszoros világbajnok. 

A Renault vezetőségének egyik szeme sírhat, míg a másik nevethet. Alonso ugyanis nagyon szépen hajtott a mezőny elején, mikor a spanyol pilóta legnagyobb bosszúságára autójának motorja felrobbant, így hamarosan búcsút mondhatott a szezon utolsó futamának. Jarno Trulli csendes vezetéssel közben az ötödik helyre hozta be kék-sárga betonszaggatóját. Így zajos siker helyett csendes ünnepléssel lett vége a Renault szezonjának, amelyben végül a negyedik konstruktőri hely jutott a csapatnak. 

"Nagy csalódást jelent, hogy kiestem, hiszen a győzelemért küzdöttem, és Rubensnél valószínűleg egy bokszbeállással kevesebbel mentünk volna. Nagyszer? szezonon vagyunk túl, de a levegőben volt az utolsó futamgyőzelem megszerzésének a lehetősége, és nem túl kellemes érzés az, hogy ez végül nem sikerült" – nyilatkozta letörten Fernando Alonso.

A Williams sem a csúcson fejezte be a 2003-as idényt azután, hogy Montoya az élről volt kénytelen kiállni autójának műszaki meghibásodása miatt, miközben Ralf Schumacher a mezőny végéről rajtolva körhátrányban a 12. helyre hozta be versenyautóját. Ralf hősiesen küzdött, még saját bátyjával is felvette a harcot, aminek végül az lett az eredménye, hogy Michael majdnem kiesett, Ralf autójának pedig első légterelő szárnya eltörött.

A technika ördöge még a verseny elején fogott ki Heinz- Harald Frentzennel is, így nem volt tekintettel arra, hogy ez lehetett a német pilóta Forma–1-es pályafutásának utolsó versenye. 

Érdekesen alakult a viadal, hiszen a két világbajnoki címre törő pilóta tulajdonképpen saját csapattársaik segédletével hajtottak mind közelebb a céljaik felé. Bár nem akkora, mint Rubens Barrichelloé volt, mégis jutott szerep David Coulthardnak is, aki gyorsabb autójával félrehúzódva utat engedett fiatalabb csapattársának a küzdelem során. 

Érdemes szót ejteni Cristiano Da Matta és a BAR pilótáinak teljesítményéről is. Előbbi nagyon szép versenyzést bemutatva végül a hetedik helyre hozta be Toyotáját, míg a Villeneuve helyét már most (és a jövő szezonban) betöltő Sato hazai pályán a hatodik tudott lenni. Button negyedik helyével a BAR-Honda a Saubert kielőzve a konstruktőri ponttábla ötödik helyére verekedte fel magát. (Forrás: Amber PR)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!