hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem sikerült a címvédés

2002. 12. 23.
Az ötödik helyezést szerezte meg női kézilabda-válogatottunk a dániai Európa-bajnokságon, és – bár a címvédés nem sikerült – ezzel teljesítette az eredeti célkitűzést. A kontinensviadalt a házigazdák válogatottja nyerte.

"Ettől a gárdától nem lehetett többet elvárni. Akik most a négy között végeztek, messze kiemelkednek a mezőnyből, de sok munkával a lemaradásunk behozható" – nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának Mocsai Lajos szövetségi kapitány a hazaérkezést követően. A magyar csapat hét mérkőzésből ötöt megnyert és csupán kettőt veszített el – a világbajnok oroszokkal, és a vb-, és Eb-második norvégokkal szemben – ami akár jó telje-

sítménynek is nevezhető. Ugyanakkor ennél rosszabbul csak az 1996-os, szintén dániai kontinensviadalon szerepelt a válogatottunk, nem beszélve arról, hogy most címvédőként érkeztünk az Eb-re. A mostani eredmény elegendő lenne, hogy a 2004-es Magyarországon megrendezésre kerülő kontinensviadalra kvalifikáljuk magunkat, ám erre nincs szükség, mivel mint házigazda, "hivatalból" résztvevők leszünk. Az olimpiai szereplésért azonban szorítani kell: Mocsai Lajos csapata csak akkor lehet ott Athénban, ha a jövő évi horvátországi vb-n a legjobb öt között zár, vagy pedig a dániai kontinenstornán előtte végzők (Norvégia, Dánia, Oroszország és Franciaország) teszik ezt, valamennyien.

Szakmabeliek szerint a csapat igazán a jövő évi világbajnokságra érhet be. Addigra a most rutintalannak tartott fiatalok jobban felnőhetnek a feladathoz, illetve visszatérhet a csapatba egy-két olyan játékos, aki sérülés vagy más ok miatt nem állhatott a kapitány rendelkezésére (például: a sérült Kindl, vagy a "szülési szabadságon" lévő Radulovics). Addigra magyar állampolgár lesz Irina Sirina is, aki teljesen más stílusban véd, mint jelenlegi kapusaink, Pálinger és Sugár, akik egyébként is gyenge formát mutattak Dániában: 33, illetve 30 százalékos teljesítményükkel (száz kapura tartó lövésből ennyit hárítottak) a középmezőny végén kaptak csak helyet. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott ugyanakkor Farkas Ági, aki 58 találatával az Eb gólkirálynője lett. 

A kontinensviadalt Dánia nyerte, Norvégia lett a második, a bronzérmet pedig a francia válogatott szerezte meg. (S. i.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!